Athénban kap emléktáblát Puskás Ferenc
Hétfőn Athénban a Panathinaikosz labdarúgócsapatának stadionjában felavatják Puskás Ferenc emléktábláját; a görög csapat a magyar szakember vezetésével 43 éve BEK-döntőt játszott.
A felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia pénteki tájékoztatása szerint ezt megelőzően az athéni városházán kiállítás is nyílik az Aranycsapat legendás kapitányának, a görög együttes egykori vezetőedzőjének pályafutásáról, aki az 1952-es helsinki olimpián aranyérmet nyert.
Az Aposztolosz Nikolaidisz Stadionban az emléktábla leleplezésén a tervek szerint beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök, valamint Iliasz Mihalariasz, a Panathinaikosz elnöke és Panosz Panajotopulosz kulturális és sportért felelős miniszter.
Az ünnepséget követően megmérkőzik egymással a Panathinaikosz és a Puskás Akadémia U17-es csapata.
1971. június 2-án a Puskás irányította Panathinaikosz története legnagyobb sikerét ért el azzal, hogy a Johann Cruyff fémjelezte Ajax Amsterdam ellen a londoni Wembley Stadionban Bajnokcsapatok Európa Kupája-döntőt játszott. A finálét ugyan 2–0-ra elvesztette, de a meneteléssel így is maradandót alkotott.
Keresés