Az erőemelő Tunkel Nándor szerezte a magyar csapat első paralimpiai érmét
Csütörtökön a paralimpia első versenynapján az erőemelők – 49kg-os súlycsoportjában Tunkel Nándor megszerezte a magyar küldöttség első érmét, egy bronzot.
A Power Station SE pályafutása első paralimpiáján szereplő 28 éves magyar versenyző a kilenc fős mezőnyben remekült építette fel versenyzését. 150 kg-on kezdett, s biztosan teljesítette azt. Másodikra a 155 kg sem okozott gondot számára. Közben hárman kiestek a mezőnyből, és négyen maradtak még versenyben. Már csak az indiai Basha Farman ronthatta el a magyar csapat örömét, de ő nem bírt a 155 kg-al, így utolsó gyakorlatától függetlenül Tunkel Nándor már örülhetett a bronzéremnek. Harmadikra nem sikerült a 160 kg, de ő így is nagyon boldog volt, hogy a dobogó harmadik fokára felállhatott. A győzelmet 181 kilós világrekorddal a vietnámi Le Van Cong szerezte meg - versenyen kívül még a 183 kilót is kinyomta -, a második pedig a jordániai Omar Qarada lett 177 kilóval.
"Sikerült kizárnom a külvilágot, ilyenkor verseny közben én már csak magammal és a súllyal szeretek foglalkozni" - nyilatkozott az eredményhirdetés után Tunkel Nándor az MTI-nek.
"Edzőmmel titkon számítottunk a bronzéremre, s nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült. A 160 kiló edzésen kétszer már összejött, ezért kicsit fájó, hogy most nem, de a harmadik gyakorlatra fejben kicsit szétestem, mivel már biztos volt a harmadik hely."
Eredmény, erőemelés, férfi 49 kg, paralimpiai bajnok: Le Van Cong (Vietnám) 181 kg – világcsúcs, 2. Omar Qarada (Jordánia) 177, 3. TUNKEL NÁNDOR 155.
A nap további versenyein úszásban Illés Fanni a 100 m hát (S6 kategória), Kézdi Réka a 200 m gyors (S5) időelőfutamában egyaránt a 10. időt teljesítették, így nem jutottak be az esti fináléba.
A pályakerékpárosok üldözőversenyében Butu Arnold Csaba 15. lett.
Asztaliteniszben az első nap Csonka András és Arlóy Zsófia egy győzelem és egy vereséggel, Major András és Pálos Péter győzelemmel, Berecki Dezső, Zborai Gyula egyaránt vereséggel hagyta el az asztalt.
(MOB, fotók: Szalmás Péter)
Keresés