Hirling Zsolt - egy evezős olimpikon a kenyai árvákért
Hirling Zsolt, a londonra kvótát szerző világbajnok evezős, ezúttal civil oldaláról mutatkozik be.
A Taita Alapítvány Afrikai Gyermekekért 2005 óta támogatja a kenyai St. Joseph árvaházat anyagilag és önkéntesek kiküldésével. A gyerekotthon vezetőjében már régen megfogalmazódott egy kérés: szeretnének még egy épületet, hiszen az eredetileg 25 lakóra tervezett régi házban már csak nagyon nehezen fér el a most ott nevelkedő 45 gyermek.
2011 tavaszán egy nagyobb adománynak köszönhetően megkezdődhettek a munkálatok: Hirling Zsolt, a londoni olimpia világbajnok evezőse, aki a civil életben mérnökként dolgozik, elkészítette az első műszaki terveket a kétszintes épületről és közel fél éven keresztül a helyszínen irányította a kivitelezést. Az épületet sikerült szerkezetkész állapotba hoznia, kint tartózkodásakor azonban nem állt rendelkezésre elegendő forrás a befejezéshez, így a gyerekek azóta sem tudtak beköltözni.
Zsolt leírta ezzel kapcsolatos gondolatait és érzéseit: "A sport mellett a másik szívügyem, hogy otthont teremtsek néhány afrikai árvának. Ezen dolgoztam öt hónapon keresztül Kenyában: terveztem, műszaki rajzot készítettem, majd ástam, tégláztam, vezetékeket húztam ... építettem. Emellett a gyönyörű vidéken hajnalonta elmentem futni. A Taita ködborította hegyeit nézve gondolkoztam el azon, hogy még nem fejeztem be valamit, mintha még lenne egy kis dolgom a sportban. Tíz hónapja lehetetlennek tűnt. Két hónapja egy álom vált valóra. Most, egy héttel a londoni indulás előtt is sokszor eszembe jut: vissza kell mennem Afrikába, hogy ottani küldetésemet is befejezzem, amelyet pénz hiányában akkor nem tudtam."
Az alapítvány minden egyes tagja szurkol Zsoltnak és társának, Varga Tamásnak az olimpián való sikeres szereplésért, a kenyai gyerekek pedig imádkoznak azért, hogy mindketten a legjobb formájukat tudják hozni ezen a fontos versenyen.
Zsoltban a kenyai önkénteskedés alatt fogalmazódott meg, hogy újra elindul az olimpián és az olimpiára való felkészülés közben döntötte el, hogy ismertségét felhasználva segít pénzt és támogatókat gyűjteni az általa tervezett épület befejezéséhez a kenyai árvaházban.
További információt az alapítványról, Zsolt önkéntes munkájáról és a befejezésre váró épületről a taita.info honlapon és facebookon talál.
Szurkoljunk együtt július 29-től a magyar könnyűsúlyú kétpárevezős csapatnak!
Keresés