Hobbiból győzött Kulcsár Krisztián
Segíteni tért vissza, 41 évesen megszerezte első egyéni aranyérmét az országos vívóbajnokságon.
A vasárnap zárult országos vívóbajnokság legnagyobb meglepetését a pekingi játékok után visszavonult, és azóta csak hobbiszinten vívó Kulcsár Krisztián szolgáltatta azzal, hogy megnyerte a párbajtőrözők egyéni versenyét. "Bevallom, hogy nem számítottam bajnoki címre. Bár egész nap jól ment a vívás, mégis csak akkor hittem el, hogy nyerhetek, amikor az elődöntőben legyőztem a címvédő Boczkó Gábort" - mondta a döntőt követően Kulcsár, aki 41 évesen szerezte meg első egyéni aranyérmét.
"A pekingi olimpia után befejeztem a pályafutásomat, csak ritkán, kedvtelésből jártam le a vívóterembe. Aztán Halla Péter, a Vasas szakosztályának párbajtőr-vezetőedzője megkért, hogy a bajnokságon segítsek a csapatnak. Nagyon tehetséges fiatal párbajtőrözői vannak a Vasasnak, de kellett melléjük egy rutinos vívó is." Kulcsár Krisztián a Bp. Honvéd vívójaként aratta nemzetközi sikereit, lett olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok csapatban, majd 2007-ben vb-győztes egyéniben.
"Minden eredményemet a Honvéd színeiben értem el, ám mivel mindhárom gyermekem a Vasasban vív, úgy tartottam tisztességesnek, ha az angyalföldiekhez igazolok. Szeptembertől hetente egyszer jártam edzésre, az elfoglaltságaim miatt többre nem jutott időm. Igazából a csapatversenyre készültem, hogy ott segítsem a klubot, az egyéniben azért indultam el, hogy belerázódjak a vívásba."
Kulcsár szerint nem kritikája a magyar férfi párbajtőrmezőnynek, hogy 41 évesen nyerni tudott. "A párbajtőrvívás sajátossága, hogy idős korban is nyerhet valaki, de szinte a semmiből is berobbanhat az élmezőnybe egy fiatal tehetség. Úgy látszik, én későn érő típus vagyok, hiszen egyéni világbajnokságot is 36 évesen nyertem."
A Vasas a csapatversenyben a hetedik helyen végzett.
(Forrás: MTI)
Keresés