Hősként ünnepelték Pars Krisztiánt Szombathelyen
Hősöknek kijáró ünneplésben részesítették szerdán este szűkebb hazájában, Szombathelyen a Londonban olimpiai bajnok Pars Krisztián kalapácsvetőt, valamint Hatos Gábor és Ligeti Dániel szabadfogású birkózót.
A városházáról indult menetet a Savaria Legio katonái vezették fel, Pars egy kétkerekű római harci kocsin, egy „bigán" tette meg az utat a főtérig úgy, hogy a szombathelyi Dobó SE utánpótláskorú versenyzői kísérték. A menetben olimpikon társai következtek, őket Hende Csaba honvédelmi miniszter és Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere követte.
A rendezvénytéren felállított színpadhoz érve aranyszínű konfetti eső hullott a sportolókra, a kivetítőn pedig a londoni játékok képei peregtek. Puskás Tivadar köszöntőjében arról beszélt, hogy az olimpikonok nagy dicsőséget szereztek Szombathelynek és Magyarországnak.
A főszereplők és edzőik sorban felidézték a felkészülés és a verseny emlékeit, és köszönetüket fejezték ki mindazoknak, akik segítették őket, szurkoltak nekik. Pars azt is megemlítette, hogy a férfi kézilabda-válogatott Izland elleni negyeddöntőjét a helyszínen drukkolta végig, és rekedtre kiabálta magát a hosszabbítás végén.
Az ünneplés során sok szó esett a 2009-ben elhunyt Németh Pálról, a szombathelyi „dobópápáról", Pars Krisztián mesteréről, az olimpiai bajnok jelenlegi edzőjének, Németh Zsoltnak az édesapjáról is. Levetítettek egy filmet, amelyben a még ifjúsági korú Parsról mint a sportág reménységéről beszélt Németh Pál.
A sportolókat és edzőiket a város nevében oklevélben és elismerésben részesítette Puskás Tivadar polgármester, majd Hende Csaba honvédelmi miniszter parancsát olvasták fel. Pars Krisztián teljesítményéért és helytállásáért megkapta a Hazáért elismerő címet, Németh Zsoltnak pedig dísztőrt adományozott a tárcavezető.
Hende Csaba köszöntőjében úgy fogalmazott: Pars Krisztián, aki civilként részesült a legmagasabb honvédelmi kitüntetésben, példát mutatott nemcsak a magyar katonáknak, a fiataloknak, hanem valamennyi honfitársának, s nagy dicsőséget szerzett Magyarországnak.
(Forrás: NSO)
Keresés