Karlovac Open: Farkas László egyesben és párosban is legyőzhetetlen volt
Fantasztikusan szerepelt Farkas László a horvátországi Károlyvárosban (Karlovac) rendezett Karlovac Open nemzetközi teniszversenyen, ahol egyesben és párosban sem talált legyőzőre.
A londoni paralimpiára készülő játékosunk egyesben három horvát teniszező legyőzésével – úgy, hogy ellenük még játszmát sem veszített – jutott be a döntőbe, ahol az osztrák Dan Klecknerrel találkozott, aki szintén szettveszteség nélkül jutott be a fináléba, igaz egyik meccse elmaradt, mert ellenfele nem tudta vállalni a játékot. A mezőny két legjobb játékosának csatája nagy küzdelmet hozott, melyet Farkas László nyert meg 6:2, 5:7, 6:4-re.
A párosoknál Farkas László Navratyil Sándorral a negyeddöntőben simán búcsúztatott egy horvát kettőst, majd a négy között szetthátrányból fordítva győzött 2:6, 6:2, 10-7-re egy újabb hazai duó ellen. A döntőben az egyes fináléból már megismert Kleckner és partnere, egy másik osztrák, Harald Pfundner várt a mieinkre. Farkasék ezúttal is elveszítették az első játszmát, de ismét sikerült fordítaniuk, és 4:6, 6:2, 10-7-re győztek.
(Forrás: paralimpiai bizottság)
Keresés