Nem sikerült a kvótaszerzés a négyesnek az utolsó kvalifikációs versenyen
A Széll Domonkos, Elekes Szilveszter, Papp Gergely és Pétervári-Molnár Bendegúz négypár hatodik lett a kedd esti döntőben, így nem szerzett kvótát Luzernben.
A nemzetközi szövetség honlapja szerint a magyar hajó szinte végig az ötödik helyen haladt a fináléban, a hajrában azonban a dánok is megelőzték. A londoni indulási jog kiharcolásához az első kettő között kellett volna zárni, ehhez bravúrra lett volna szükség.
A Hirling Zsolt, Varga Tamás könnyűsúlyú kétpár és a normálsúlyú egypárban versenyző Galambos Péter a szerdai zárónapon száll vízre a kvótáért. Galambosnak az első négy, a párosnak pedig az első két hely valamelyikén kell végeznie ahhoz, hogy utazhasson az ötkarikás játékokra.
A negyedik magyar egység, a Szabó Katalin, Gyimes Krisztina kétpár már hétfőn befejezte szereplését a svájci regattán, miután nem jutott be a fináléba.
A hazai evezősök közül eddig csak a Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nélküli kettes harcolta ki - még a tavalyi, bledi világbajnokságon - az olimpiai szereplést.
Szerdán 17:30-kor Galambos Péter (Vác Városi Evezős Club), majd közvetlen utána, 17:45-kor könyűsúlyú kétpárevezősben Varga Tamás (EDF Démász Bajai SC) és Hirling Zsolt (Vác Városi EC) száll vízre.
Futamukat a FISA honlapján figyelemmel kisérhetik.
Férfi négypár, A döntő:
1. Észtország 5:48.49, 2. Franciaország 5:49.85, 3. Csehország 5:49.97,...6. Magyarország (Széll Domonkos, Elekes Szilveszter, Papp Gergely, Pétervári-Molnár Bendegúz) 6:04.21
(Forrás: MTI)
Keresés