NOB
Fontos döntéseket hozott a NOB
Mozgalmas napokat él az olimpiai család az év elején: a lausanne-i ifjúsági olimpia mellett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Végrehajtó Bizottsága és Sportolói Bizottsága is ülésezett, illetve a NOB 135. közgyűlésére is sor került az olimpiai fővárosban.
Három új taggal bővült a NOB
Bekerült a Nemzetközi Olimpiai Bizottságba (NOB) Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke. Rajta kívül másik két tagot is beválasztott az ötkarikás szervezet a 135., Lausanne-ban zajló kongresszusán.
Kangvon: megvan a következő téli ifjúsági olimpia helyszíne
Még a lausanne-i téli ifjúsági olimpiai játékok kezdete előtt ült össze a NOB Kongresszusa, ahol a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Végrehajtó Bizottsága terjesztette elő szavazásra a Kongresszus elé a Koreai Sport- és Olimpiai Bizottság javaslatát, miszerint Kangvonban tartsák a következő téli ifjúsági ötkarikás eseményt 2024-ben.
Elhunyt ő királyi fensége, Pilar de Borbón infánsnő, a NOB tiszteletbeli tagja
Mély szomorúsággal tudatja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, hogy 83 éves korában elhunyt ő királyi fensége, Pilar de Borbón infánsnő, a NOB tiszteletbeli tagja.
Új olimpiai év a fenntarthatóság jegyében
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Thomas Bach újévi beszédében értékelte a 2019-es esztendő legfontosabb fejleményeit, és bizakodását fejezte ki az előttünk álló játékokkal kapcsolatban.
A NOB elnöke megerősíti a korrupció elleni küzdelem iránti elköteleződését
A NOB elnöke megerősíti a korrupció elleni küzdelem iránti elköteleződését, valamint az UNDOC-konferencia (ENSZ Kábítószer- és Bűnügyi Hivatal) előtt arra kéri a kormányokat, hogy ők is csatlakozzanak.
Olimpiai csúcs Lausanne-ban – terítéken a mozgalom jövője
Az ötkarikás mozgalom vezetői, prominensei a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szervezésében Lausanne-ban gyűltek össze a 8. olimpiai csúcstalálkozó alkalmából, hogy megvitassák a sportélet legfontosabb kérdéseit. Az eseményen a NOB-elnök Thomas Bach mellett az alelnökök is részt vett, valamint a NOB Végrehajtó Bizottsága, a nemzetközi sportszövetségek krémje, illetve a kínai, az orosz és az amerikai nemzeti olimpiai bizottság is képviseltette magát.
Orbán Viktor a NOB elnökével tárgyalt Lausanne-ban
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a svájci Lausanne-ban Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének meghívására megbeszélést folytatott a NOB vezetőivel, valamint megtekintette a szervezet új székházát - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár. A magyar delegáció tagja volt Schmitt Pál, a NOB magyar tagja, a MOB tiszteletbeli elnöke, olimpiai bajnok vívó, a Nemzet Sportolója és Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, NOB-tag is.
A NOB nyilatkozata a WADA javaslattételeit illetően
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a leghatározottabban elítéli azon emberek cselekedeteit, akik felelősek a moszkvai laboratórium adatainak manipulálásáért, mielőtt azokat a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnek (WADA) küldték volna 2019 januárjában. Eme kirívó manipuláció magát a sport hitelességét támadja, valamint sértő a nemzetközi sportmozgalomra nézve.
Keresés