Országos Bajnokság harmadik nap : Jó formában az olimpiára készülő Varga-Hirling páros
Izgalmas futamokat, nagy küzdelmeket hozott a 113. Evezős Országos Bajnokság harmadik versenynapja is.
A délelőtti futamok alatt az erős szél, délután a nagy meleg tette próbára a versenyzőket a szegedi Maty-éren megrendezésre kerülő evezős ob-n. A harmadik versenynapon is láthattunk válogatott egységet, mégpedig a Varga Tamás Hirling Zsolt normálsúlyú kétpárevezőst, akik a londoni olimpia előtt utoljára hajóztak hazai vízen.
Magabiztos fölényük biztató jel lehet az olimpiai szereplést tekintve. Ebben a számban a magyar bajnok lett a Budapest Evezős Egyesület egysége (Pétervári-Molnár Bendegúz és Papp Gergely). Második helyen a Danubius, harmadik helyen pedig a Budapest Evezős Egyesület B csapata ért a célba.
Nem született meglepetés a férfi könnyűsúlyú egypárevezősben, hiszen Galambos Péter fölényesen utasította maga mögé a mezőnyt. Második helyen a szegedi Matyasovszki Dániel, harmadikként a kalocsai Tamás Bence ért célba.
Hajdú Zsuzsanna szintén elsőként ért célba megvédve ezzel bajnoki címét női könnyűsúlyú egypárevezős számban. Második helyen célfotóval Bálint Sára (Démász Szegedi VE), harmadikként Dohovics Virág (Győri VSEK) haladt át a célvonalon.
A női túra kielek között a Mosonmagyaróvári VE versenyzői (Gláser Rebeka, Valacsai Filippia, Pozsgai Pálma kormányossal) értek elsőként a célba. Ezüstérmet szerzett a Ganz Vill EK csapata és bronzéremmel tért haza a Budapest EE csapata.
A férfi túra kielek mezőnyében aranyérmet szerzett a Budapest Evezős Egyesület (Kurucz László, Fejér Dániel, Pap Máté kormányossal), ezüstérmes lett a Danubius Nemzeti Hajós Egylet csapata, és bronzérmes a Külker Evezős Klub.
Férfi kormányos nélküli négyesek mezőnyében a Szegedi Vizisport Egyesület (Radics Bence, Fehér Szabolcs, Füge Krisztián, Tari János, Csűrös Balázs kormányossal) ért elsőként a célba, őket követte a Győri Vízügy Spartacus Evezős Klub, majd a Csepel Evezős Klub csapatai.
Női kormányos nélküli négyesek között a Csepel Evezős Klub versenyzői: Karácsony Dorottya, Hajnal Adrienn, Vasadi Gabriella, Karácsony Dominika szerezték meg az elsőséget. Második lett a Ferencvárosi Evezős Club és harmadik helyen evezett célba a Bajai Spartacus Sport Club csapata.
Férfi kormányos nélküli négyesek között a Bajai Spartacus SC Cselinácz János, Forrai Dávid, Vancsura Bendegúz, Csányi Péter összeállítású csapat ért elsőként a célba. Második lett a Csepel Evezős Klub, harmadik a Győri Vízügy Spartacus Evezős Klub.
Női felnőtt kétpárevezősök mezőnyében ismét könnyűsúlyúak lettek az elsők, mégpedig a csepeli Hajdú Zsuzsanna és Kabódi Erzsébet. Második lett a Vác VEC, harmadik pedig az Arrabona EK csapata.
A férfi könnyűsúlyú nyolcasok futamában a szegedi egység fölényesen nyerte a számot: Furák Bálint, Molnár Dániel, Priváczki Ákos, Ifj Baka Sándor, Kitka Gergely, László Attila, Matyasovszki Dániel, Pozsár Bence, Csűrös Balázs kormányossal. Az ezüstérem a Győri Vízügy-Spartacus Evezős Klub versenyzői, míg a bronzérem a Külker Evezős Klub versenyzőinek a nyakába került.
Vasárnap, az Országos Bajnokság zárónapján további hét felnőtt versenyszámban hirdetünk bajnokot.
Evezés, Országos Bajnokság, Szeged
Férfiak:
Kétpár, 1.Magyar Válogatott (Hirling Zsolt, Varga Tamás) 6:09.38, 2. egyben Bajnok: BEE A (Pétervári-Molnár Bendegúz, Papp Gergely Márton) 6:21.24, 3.DNHE B (Rácz Róbert, Csepregi Gábor) 6:21.73, 4.BEE B (Elekes Szilveszter, Müller Márk) 6:33.83
kormányos kettes, Bajnok: BEE C (Kurucz László, Fejér Dániel, k:Pap Máté) 3:51.75, 2.DNHE A (Körös Tamás, Kovács Zsolt, k:Beneda Péter) 3:54.24, 3.KEK A (Götz Péter, Lőrinczy Péter,k:Paulik Dénes) 3:58.58
Kormányos négyes, Bajnok: SZVE A (Radics Bence, Fehér Szabolcs, Füge Krisztián, Tari János, k:Csűrös Balázs) 6:23.85, 2.GYVSK A (Bagó Bálint, Lacsik Péter, Lovass Márk, Porubszky Norbert, k:Kiss Bence) 6:26.29, 3.CSEP A (Töreki Szabolcs, Légrádi Ádám, Egri Dávid, Pálffy Róbert, k:László Péter) 6:31.26
Kormányos nélküli négyes, Bajnok: BSVSC A (Cselinácz János, Forrai Dávid, Vancsura Bendegúz, Csányi Péter) 5:59.69, 2.CSEP A (Fábián Attila, Markgruber Balázs, Vermes Péter, Lőrincz Ádám) 6:00.05, 3.GYVSK A (Kaszás Kornél, Pápai Tivadar, Révész Péter, Révész Zoltán) 6:00.77
Könnyűsúly egypár, Bajnok: Galambos Péter (VVEC A) 6:51.34, 2.Matyasovszki Dániel (SZVE A) 6:57.42, 3.Tamás Bence (KSE A) 7:01.77
Könnyűsúly nyolcas, Bajnok: SZVE A (Furák Bálint, Molnár Dániel, Priváczki Ákos, Baka Sándor ifj., Kitka Gergely, László Attila,Matyasovszki Dániel, Pozsár Bence, k:Csűrös Balázs) 5:55.30, 2.GYVSK A (Vuchetich Gábor, Máté Dániel, Szigeti Roland, Ispánki Tamás, Gál-Tóth Csongor, Lovass Márk, Révész Péter, Révész Zoltán, k:Kiss Bence) 5:58.70, 3.KEK A (Takács Tibor, Békési Máté, Dajka Levente, Preil Róbert, Preil Patrik, Lőrincz Attila, Bartha Zoltán Gábor, Varga Zsolt, k:Paulik Dénes) 6:04.98
Nők:
Kétpár, Bajnok: CSEP A (Kabódi Erzsébet, Hajdú Zsuzsanna) 7:18.43 , 2.VVEC A (Vácy Emese, Szabó Katalin) 7:21.95, 3.AEK A (Lakó Szandra, Samu Lilla) 7:26.37
kormányos kettes, Bajnok: MVSE A (Gláser Rebeka, Valacsai Filippa, k:Pozsgai Pálma) 4:25.15, 2.GANZ A (Kellner Kata, Vieland Ágnes, k:Kocsis Katalin) 4:32.15, 3.BEE A (Fekete Beatrix, Számely Éva, k:Kemény Klára) 4:48.30
Kormányos nélküli négyes, Bajnok: CSEP A (Karácsony Dorottya, Hajnal Adrienn, Vasadi Gabriella, Karácsony Dominika) 6:59.92 , 2.FEC A (Saáryné Pető Tímea, Pető Mercedes, Klötzl Ildikó, Abid Syham) 7:14.00, 3. BSVSC A (Bartos Adél, Major Kata, Uglik Szimóna, Bóna Bianka) 7:19.58
Könnyűsúly egypár, Bajnok: Hajdú Zsuzsanna (CSEP A) 7:49.70, 2.Bálint Sára (SZVE A) 7:54.87, 3.Dohovics Virág (GYVSK A) 7:55.11
(Forrás: evezős szövetség)
Keresés