Szabó Gabriellát köszöntötték a Hesz Mihály iskolában
Április 28-án a nógrádi Hesz Mihály Általános Iskola egészséghetének sport- és olimpiai napján Szabó Gabriella háromszoros olimpiai bajnok kajakozó volt a díszvendég. A Magyar Olimpiai Bizottság marketingmunkatársaként dolgozó korábbi kajakozó az iskola tornatermében a tanulók és a tantestület előtt mesélt a pályafutásáról, ötkarikás múltjáról.
A beszélgetés előtt Hekli Péter, az intézmény vezetője vázolta fel röviden, hogy a tavaszi programsorozatukban a környezetvédelem, az egészséges életmódra való felhívás, az akadályverseny mellett nagy örömükre sikerült egy ilyen neves sportolót is fogadniuk.
Makkai Máté, az iskola testnevelő tanára beszélgetett a tanulók előtt Szabó Gabriellával, miután levetítették a róla készített kisfilm-összeállítást. A bajnoknőt elkísérte Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára és Veres Vince, a MOB Hagyományőrző Bizottságának tagja is a nyugat-nógrádi településre. A londoni és riói olimpiákon kajak párosban és négyesben összesen három arany- és egy ezüstérmet szerzett, a tokiói olimpia előtt visszavonult, szimpatikus sportolónő elmondta, huszonöt évet töltött el a kajakos berkekben, ezalatt rengeteg maradandó élménnyel gyarapodott. Elmesélte, hogy párjával, Kozák Danutával már kisgyermekkoruk óta barátnők, legtöbbször közös hajóban ültek, később a KSI-ben is együtt versenyeztek, egymás minden rezdülését tökéletesen ismerték, lényegében ez a barátság alapozta meg több nagy sikerüket. Azt tanácsolta az iskola tanulóinak, hogy figyeljenek arra, saját érdekükben nagyszerűen összeegyeztethető a tanulás és sportolás. A tanulókat nagyon érdekelte, ezért mesélt a népszerű televíziós műsorban, az Exatlonban történtekről is. Az élménybeszámoló befejezéseként a diákok minden kérdésére igyekezett őszintén válaszolni a bajnok, aki igyekezett mindenkinek teljesíteni az aláíráskérését, valamint a közös képeik elkészítését. A találkozót baráti beszélgetés zárta az iskola vezetőivel, valamint a Nógrádi Hírlap megjelent újságírójával, Hegedűs Henrikkel.
Április 29-én a pesterzsébeti Lurkóház Óvoda második alkalommal rendezte meg az Olim-pici nevű rendezvényét a tagóvodái részére. A Fitt Óvodás Olim-pici az igazi olimpiát szimbolizálja óvodás gyermekeknek. A 6 régiós óvoda 10-10 óvodása 5 versenyszámban mérkőzött meg a versenynapon.
Molnár Tímea intézményvezető köszöntötte a megjelenteket és a vendégeket. Ezután Nemes László, Pesterzsébet alpolgármestere és Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára köszöntötte a résztvevőket és kívánt jó versenyzést mindenkinek. Vendégként megjelent Szijj Lilla, a MOA tanácsának tagja, az Activity Sport Óvoda vezetője és Őrfi Krisztina, a Budapest XX. kerületi Hajós Alfréd Általános Iskola intézményvezetője. Az óvodások, tagóvodánként, az olimpiai ötkarika egyik színét viselő pólójukban, a fáklyás, zászlós bevonulást követően esküt tettek, a bemelegítés után pedig indulhatott a küzdelem. Váltófutás, grundbirkózás, karate, célbadobás és kerékpározás volt a váltóhelyeken. A verseny érdekessége és szépsége, hogy mindenki megmérkőzik a másikkal, de itt mind a hatvan, kvalifikált óvodás győztes, aranyérmet kapott az eredményhirdetésnél. Az érmeket a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Olimpiai Akadémia biztosította az óvoda számára. Több tagóvoda versenyzőinek Győr Béla és Szijj Lilla adta át az elismeréseket. Jó volt látni a ragyogó napsütésben a boldog óvodásokat, nyakukban az aranyéremmel.
Bár a COVID-járvány miatt 2 év kimaradt, de ezen a napon másodjára kerülhetett sor az Olim-pici megrendezésére. Az óvoda munkáját elismerve, alig egy éve vehette át az olimpiai eszme népszerűsítéséért végzett értékes munkájáért az elismerő oklevelet a MOA-tól.
(MOB-MOA/GyB; fotó: Hegedűs Márk, GyB)
Keresés