Utánpótlás
A tél is megérkezett Lillehammerbe, a magyar fiatalok már túl az első edzéseken
Beköszöntött a tél Lillehammerbe, mindenki egészséges, mindenki edzett és megismerkedett a versenyhelyszínnel, és a résztvevő nemzetek számát tekintve rekord várható a II. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékokon - foglalta össze a helyszínről dr. Nagy Zsigmond csapatvezető.
Snowboardban először lesz magyar résztvevője téli ifi olimpiának
A már Lillehammerben tartózkodó 15 magyar ifjúsági olimpikon között ketten snowboardosok: Fehér Zsófia és Szász Csongor Ármin. A sportág hazai képviselője ugyan még nem vett részt téli ifjúsági olimpián, a két fiatal versenyző azonban tagja volt a 2015-ös téli EYOF-csapatnak is.
"Lillehammerben a Magyar Csapat harcra kész!"
Hétfőn este megérkezett Lillehammerbe a Magyar Ifjúsági Olimpiai Csapat, majd a kedd a beköltözés, az előkészületek és a felszerelések előkészítése jegyében telt. "Mindenki egészséges, a hangulat jó, a Magyar Csapat harcra kész!" - tájékoztatott a helyszínről dr. Nagy Zsigmond csapatvezető.
Kopasz Bálint kajakosé és Gercsák Szabina judósé az összetett Héraklész-díj
A Magyar Olimpiai Bizottság a hagyományos Héraklész Díjátadó Gála alkalmával köszöntötte 2015 legeredményesebb utánpótláskorú sportolóit és az őket felkészítő edzőket. A 20 Héraklész-sportág legjobbjai mellett összetett egyéni, legjobb férfi és női kiscsapat, valamint legjobb csapat kategóriákban adtak át elismeréseket péntek este a budapesti Kongresszusi Központban. Az összetett legjobbjának járó díjat a kajakos Kopasz Bálint és a judós Gercsák Szabina vitte haza.
A riói kvótások 73 százaléka már "találkozott" Héraklésszel
Riói kvótával vagy olimpiai szinttel eddig 76 magyar sportoló rendelkezik. Közülük az állami utánpótlás-menedzselő program, a Héraklész egykori, vagy jelenlegi kedvezményezettjei - összesen 56-an. Gondoljunk csak a londoni hősökre, a rióra készülő Cseh Lászlóra, Dombi Rudolfra, Gyurta Dánielre, Kozák Danutára, Lőrincz Tamásra, Risztov Évára, Szabó Gabriellára és Szilágyi Áronra; a fiatalok közül Gercsák Szabinára, Kárász Annára, Késely Ajnára, Péni Istvánra, Szilágyi Liliánára vagy éppen Tótka Sándorra.
Fogadalmat tett a téli ifjúsági olimpiai csapat
A Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése előtt tett fogadalmat a lillehammeri, II. Téli Ifjúsági Olimpiára készülő Magyar Csapat kedden délelőtt. A norvég városba 8 sportág 15 versenyzője utazik, a játékok megnyitóját 9 nap múlva rendezik.
Úszók, hokisok és sportlövők A hónap műhelye-díjátadón, a Köbánya SC triplázott
Átvették az egyéni sportok képviselői közül a Kőbánya SC úszói - ők immár harmadszor -, a csapatsportok képviselői közül pedig a MAC Budapest jégkorongozói a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”-díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A közönségdíjas a Nyíregyházi Polgári Lövész Egyesület lett, ők százezer forintos elismeréssel távozhattak a MOB székházából pénteken.
Kőbányai úszók és a MAC hokisai nyerték A hónap műhelye-díjat
Remek decemberi teljesítményüknek köszönhetően az egyéni sportágakban a Kőbánya SC úszói, míg a csapatsportok képviselői közül a MAC Budapest jégkorongozói nyerték el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”-díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A közönségdíjas a Nyíregyházi Polgári Lövészegylet lett, övék a százezer forinttal járó elismerés.
Rekordrészvétel a sportiskolák konferenciáján
Rekordot jelentő résztvevővel, több mint 70 intézmény, 150-nél is több intézményvezetőjével, testnevelőjével és sportszakemberével rendezett a sportspecifikus tantárgyak tükrében országos sportiskolai konferenciát a Csanádi Árpád Általános Iskola, Sportiskola és Középiskola, a Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium, a Sportiskolák Országos Szövetsége és a Magyar Olimpiai Bizottság.




















































Keresés