Súlyemelés
A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) taglétszáma 187, a hazai szövetség taglétszáma pedig 39-45 között mozog. Az igazolt versenyzők száma: 800 fő. Az athéni doppingvétséget követően, valamint az anyagi ellehetetlenülés következtében a sportág végveszélybe került. A pekingi felkészülést a sportág tiszta eszközökkel végezte el, ami a sportági vezetés pozitív hozzáállását dicséri. A szövetség sportbarát adózási rendszert, sportbarát médiát és érdemleges sporttudományos munkát sürget.
1. CÉLKITŰZÉS
| Kvalifikált versenyzők száma: | 5 fő (2 női és 3 férfi) |
| Olimpiai pontok száma: | 0-2 |
2. VÁLOGATÁSI ELVEK
Az alapvető cél az, hogy a rendelkezésre álló keretösszegből a legjobb formában lévő versenyzők kerüljenek be az utazó csapatba. A nemzetközi erőviszonyokat figyelembe véve, a csapat összeállításánál az EB-én 1-10, a VB-én 1-30 helyre esélyes versenyzők indítását látja szükségesnek a szakmai vezetés. Alapvető meghatározó szempont az elnökség által meghatározott csapatlétszám, valamint a versenyzők által az ellenőrző versenyeken, edzéseken nyújtott teljesítmény, figyelembe véve a fogyasztással járó várható problémák, a felkészülés során mutatott magatartás. Az EB, VB csapatokba csak az kerülhet be, aki a tiszta felkészülést választja és aki vállalja a vele járó kötelezettségeket.
3. ÉVENKÉNTI CÉLVERSENYEK ÉS TERVEZETT EREDMÉNYEK
A soron következő kvalifikációs világbajnokságokra 2009 /Korea/, 2010 Törökország/, 2011 /Franciaország/, egyaránt 15 versenyző utaztatását tervezi a szövetség A súlyemelés egyéni sportág, de a mostani szisztéma szerint a nemzetek kvalifikálnak, ezért minden lehetőséggel élni kell. A fent említett világbajnokságokon van lehetőség értékes pontokat kiharcolni, de a 2012-es Európa-bajnokságon is van még esély kvótát szerezni.
4. KVALIFIKÁCIÓS STRATÉGIA
15 versenyszám, 260 versenyző.
2009: VB cél: pontszerzés
2010: VB cél: értékes pontok megszerzése
2011: VB teljes csapattal indulás és cél a kvalifikáció megszerzése
A kvalifikációs világbajnokságokra minden lehetőséget biztosítani kell!
5. SPORTDIOLOMÁCIAI FELADATOK
A sportág kiemelkedő sportdiplomáciai team-el rendelkezik a nemzetközi sportszervezetekben:
- dr. Aján Tamás IWF elnök
- Nagy Róbert IWF technikai bizottság tag
- dr. Mezőfi Miklós IWF orvosi bizottság tag
- Fehér Tamás EWF technikai bizottság tag
- Dr. Rosanics Péter EWF orvosi bizottság tag
- Németh-Móra Anikó IWF igazgató
- Ádámfi Attila IWF igazgató
- Dr. Ungár Mónika IWF jogász
- Boskovics Jenő IWF
- Balogh Éva IWF
- Csontos Gyula IWF
- Dobor Dezső IWF
- Moska Éva IWF elnök asszisztense
6. A SPORTÁG LÉTESÍTMÉNY HELYZETE
A tatai edzőtábor kiváló feltételeket nyújt az olimpiai keret számára, de a az eszközök nagyon elhasználódtak, amelyek cserére szorulnak. Hiányzik a teremből a klíma berendezés. Az egyesületekben mostoha körülmények között készülnek a versenyzők, csak egy-két egyesület mondhatja el, hogy minden adott a minőségi munka elvégzéséhez.
7. SPORTEGÉSSZÉGÜGYI ELLÁTÁS, DOPPINGELLENES KÜZDELEM
A magyar sport sportegészségügyi ellátása, a magyar sportorvosi hálózat, a sporttudományos háttér nem alkalmas arra, hogy a magyar sportolók és benne a magyar súlyemelők felvegyék a versenyt más nemzetek sportolóival. A szövetség elkötelezett híve a doppingmentes felkészülésnek, évek óta kidolgozott doppingellenes stratégiával rendelkezik. A sportágak közül elsők között hozott létre doppingellenes koordinációs telefonvonalat, amely az MSSZ honlapján olvasható. A szövetség nagy hangsúlyt fektet a prevencióra, a legfiatalabb versenyzőkkel foglalkozó edzők kiemelt feladata a tiszta felkészülésre való nevelés. A válogatott keret tagjai csak az engedélyezett táplálék kiegészítőket használják.
8. AZ OLIMPIAI FELKÉSZÍTÉST IRÁNYÍTÓ SZAKEMBEREK
| Sportágvezető | Dobos Imre |
| Szakmai vezető | Pátrovics Géza szövetségi kapitány |
| Szakmai felelősök | Pócza Károly |
| Likerecz Attila | |
| Imrő Dezső | |
| Szűcs Endre | |
| Bálint Csaba | |
| Márkus Erzsébet |
9. OLIMPIAI KERETEK
| „A” kerettagok | 2 fő |
| „B” kerettagok | 17 fő |
NŐK:
„B” kerettag:
| Nagy Szilvia | Tatabánya |
| Krutzler Eszter | BKV |
| Nagy Nikoletta | Ózd |
| Bazsó Bianka | HVSE |
| Magát Krisztina | BKV |
| Molnár Alexandra | HVSE |
| Ádám Mónika | NYVSC |
| Szepesi Martina | BKV |
FÉRFIAK:
„A” kerettag:
| Baranyai János | NYVSC |
| Nagy Péter | Szeged |
„B” kerettag:
| Lerch Zsolt | Miskolc |
| Csánk Gergely | HVSE |
| Cser Norbert | BKV |
| Szanati Szabolcs | ZTE |
| Vaspöri Gábor | HVSE |
| Ádám Róbert | NYVSC |
| Kiss Attila | Tiszaújvárosi SSE |
| Pócza Vajk Károly | Tatabánya |
| Gráner Zoltán | Testvériség |
10. A SPORTÁG ÁLLAMI TÁMOGATÁSA
| 2008: | 41 600 000 Ft |
| 2009: | 10 500 000 Ft |




















































Keresés