50 éve történt: Október 15. - Rejtő Ildikó és Török Ferenc aranyérmes
Tizenkilenc aranyérem talált gazdára a '64-es olimpia ötödik napján, s ebből csütörtökön kettőt a magyarok szereztek meg.
Az öttusázó dr. Török Ferenc a második tusától az élen állva szerezte meg a terepfutásban a magyar küldöttség első aranyérmét, a csapat pedig megőrizte a négy szám utáni bronzérmes pozícióját.
A terepfutó pálya leginkább egy hullámvasútra hasonlított. Az öttusázók egy percenként indulva vágtak neki a 4000 m-nek. Nagy Imre kilencediknek rajtolt, és teljesen kifutva, 14:46-os eredménnyel ért a célba, teljesítménye 1046 pontot ért. Huszonötödik futóként Török Ottó következett. A tizenöt percet telibe találva 1000 pontot teljesített.
Következtek a szovjetek. Mokajev, a mezőny legjobb futója 13:48-as idejét senki sem tudta később sem túlszárnyalni. Két futó után az amerikaiakon a magyarok 100 pontot hoztak, de a harmincadiknak induló James W. Moore a nap második legjobb idejét elérve biztosította csapata ezüstérmét.
Az utolsó magyar rajtoló Török Ferenc frissen, jól beosztva haladt a pályán, az utolsó 200 m-en még volt ereje erősíteni is, és 14:18-as kitűnő futóeredménnyel ért a célba. Két perccel később indult a nagy vetélytárs Novikov. Rövid idő után megnyugodhatott a magyar küldöttség, hiszen 10 másodperccel gyengébb időt teljesített, mint Török Ferenc, így biztossá vált, hogy a magyar öttusázó szerezte meg az aranyérmet.
„Évekig vártam erre a sikerre" – mondta az emelvény felé tartva a magyar olimpiai bajnok. „Versenyzői pályafutásom legnehezebb futópályája volt. Biztam azonban magamban, s reméltem, hogy tudom tartani a szovjet riválisaim előtt megszerzett előnyömet. Elégedett vagyok, mert minden számban valamivel jobb eredményt értem el. Legjobban a vívás előtt szurkoltam, de a legnehezebb a futás volt."
Nagy Imre vívásban többet várt magától, szeretett volna pontszerző helyen végezni, de a fiatalabbak lefutották, egyéniben hetedik lett.
Török Ottó első világversenyén szerepelt. „Sajnos ennek minden hátrányával meg kellett fizetnem a tandíjat. Remélem, legközelebb jobban megy” – kesergett a magyar csapat harmadik embere.
A második arany Rejtő Ildikó nyakába került a tőrvívás egyéni küzdelmei befejeztével, egy holtverseny után az újravívásban magabiztos teljesítménnyel diadalmaskodott két riválisával szemben.
A négyes döntő első fordulójában Rejtő meglepő 4:2-es vereséget szenvedett a német Meestől. A német ezután legyőzte a szovjet Gorohovát, aki ezzel már két vereségnél járt. Rejtő az olasz Ragno elleni 4:2-es és a Gorohova elleni 4:0 győzelmével hozta vissza a reményt, de hátra volt még a Mees-Ragno találkozó. Ha a német nyer, akkor ő az olimpiai bajnok, más esetben minden kezdődik elölről, de már Gorohova nélkül. Ragno simán 4:0-ra verte a németet, s így maradt a hármas holtverseny.
Az ismételt nagy lehetőséget Rejtő megragadta, s először 4:1-re legyőzte Ragnot, majd az aranycsatában egészen pazarul 4:0-re győzte le Meest, s szerezte meg az aranyérmet.
A kisdöntőben is magyar siker született Juhász Katalin révén, így ő az ötödik helyen fejezte be a versenyt.
A férfi tőr csapatverseny selejtezőjében a magyarok Dél-Korea és az Egyesült Arab Köztársaság legyőzésével jutott be a negyeddöntőbe.
Úszásban jól kezdődött a nap a magyarok számára, hiszen a 4x100 m férfi vegyesváltó (Csikány József, Lenkei Ferenc, Gulrich József, Dobai Gyula) és a 400 m vegyesben Egervári Márta bejutott a fináléba.
A 4x100 m gyorsváltók döntőjében a magyar váltó egy helyen változtatva Turoczy Judit, Erdélyi Éva, Takács Katalin, Madarász Csilla (a képen, az ötödik Frank Mária) hatalmas csatában volt végig a harmadik helyért. A célban az Európa-csúcsnál jobb idővel, de a hollandoktól egy tizeddel lemaradva a negyedik helyen végeztek.
A nap magyar-jugoszláv csatáiban labdarúgásban 6:5 (5 :4) arányban győzött Csernai négy góljával a magyar gárda. A találkozó jugoszláv góllal indult, amire két Csernai találattal válaszoltak a magyarok. Nem sokáig örülhettünk a vezetésnek, hiszen a következő támadásból kiegyenlített az ellenfél.
A 18. percben Bene küldte támadásba Farkast, aki 10 méterről hatalmas erővel lőtte a labdát a hálóba. Hét perccel később Bene egyéni akciója után már a negyedik gól táncolt a jugoszláv hálóban.
Ellenfelünk nem adta fel és 10 perc alatt kiegyenlített. A félidő lefújása előtt Katonát megütötte Miladinovics a büntető területen belül. A megítélt büntető Csernai értékesítette.
A második félidőben ismét szabálytalankodtak a jugoszlávok, s a kezezés miatti büntetőt ismét Csernai értékesítette. A 82. percben Oszim remek cselek után állította be a végeredményt.
A magyarok csoportgyőzelmükkel a negyeddöntőben a románok ellen léphettek később pályára.
Vízilabdában viszont döntetlen eredmény született a két ország találkozóján. Rosszul kezdtek a magyarok, és a jugoszlávok három gólos előnyre tettek szert az első negyedben, a másodikban aztán sikerült utolérni a riválist. A harmadik negyed egy gólos jugoszláv előnyt hozott. Az utolsó játékrészben ellenfelünk tartogatta a labdát, ami az utolsó pillanatban megbosszulta magát, Rusoránt visszahúzták, a négyméterest Rusorán értékesítette. Így a négyes döntőt a szovjetek 2, a magyarok és jugoszlávok 1-1, az olaszok pont nélkül kezdhették.
Mérkőztek a röplabdázók is. A japánok után az Egyesült Államok gárdáját is 3:0 (12,13,8) arányban verték a mieink.
Ökölvívásban a kisváltósúlyú Tóth István győzelmével követte a nyolcaddöntőbe Kajdi Istvánt.
Atlétikában 400 m-en Munkácsi Antónia az egy héttel korábbi prágai országos csúcsát megismételve,
továbbá Kazi Olga is továbbjutott az előfutamából.
A diszkoszvetés délelőtti selejtezőjében az 55 méteres selejtezőszintet 10 versenyző szárnyalta túl, közöttük volt Szécsényi Zsigmond is.
A délutáni fináléban a magyar diszkoszvető, mint legjobb második európai, 57.23 m-t teljesítve az igen értékes ötödik helyet szerezte meg.
Női 100 m-en a 30 résztvevőt négy futamban osztották. Nemesháziné Markó Margit is kiverekedte az elődöntőbe kerülés jogát. 3000 m akadályon a két magyar, Mácsár József és Simon Attila egyaránt csalódást keltve, nem került be a fináléba.
Sportlövészetben a nagyöbű sportpuska összetett számában Sándor Zoltán gyengébb térdelő testhelyzet eredménye miatt csak 16. lett. A másik magyar, Simkó Imre a 19. helyen végzett.
Fináczy György megismételte előző napi 11. helyét, majd a negyedik futamban elért 13. helyével az összetettben a 12. helyen várta a finn-dingi hajóosztályban a folytatást.
Magyarország a pontversenyben az ötödik nap után a hatodik helyen állt 41 ponttal (2 arany-, 2 ezüst-, 1 bronzéremmel, 1 IV., 4 V., 2 VI. helyezéssel).
(MOB)
Keresés