50 nap van hátra az Európa Játékok rajtjáig!
Finisbe érkezik a bakui felkészülés, ötven nap múlva ötven ország sportolóinak részvételével megkezdődik az azeri fővárosban az I. Európa Játékok. A multisporteseményre a sportszakemberekkel, edzőkkel, orvosokkal együtt közel 300 fős magyar csapat utazik.
"A közelmúltban még 201 sportolóval kalkulált a Magyar Olimpiai Bizottság, de a látássérült judósok közt kvalifikációt megszerző és a tervek szerint a 48 kg-osok közt tatamira lépő Burányi Flóra megsérült, őt nélkülöznie kell a magyaroknak, a versenyzői létszámunk így jelenleg kétszáz fő. A napokban is folynak az orvosi szűrővizsgálatok, doppingellenőrzések illetve a sportági nevezések, végső keretegyeztetések, a logisztikai előkészítések" - mondta a mob.hu-nak Fábián László csapatvezető.
Az azeri szervezők néhány napja számoltak be arról, hogy az előkészületek jól állnak, szinte már az összes létesítmény elkészült, hamarosan a 68 ezer férőhelyes Olimpiai Stadiont is átadhatják. Az elmúlt napokban birkózásban és ökölvívásban rendeztek tesztversenyeket, melyek megelégedettséget hoztak a szervezők számára. "A létesítmények jól szolgálták az eseményeket, a jegykiadás, a személyzet és az önkéntesek mindent kivételesen jól teljesítettek, és nagyon magas szintű versenyt láthattunk mindezek eredményeként. Kaphattunk egy kis ízelítőt, hogy mire lehet számítani ötven nap múlva az Európa Játékok alkalmával" - fogalmazott a baku2015 honlapján az egyik főszervező, Simon Clegg.
Ötven nappal a játékok előtt Bakuban kisebb ünnepséget rendeztek a közelgő játékok tiszteletére. Az eseményen négy azeri és négy másik európai ország művésze szoborfestéssel járult hozzá a sport és a művészet összefonódásához, a játékok örökségéhez.
A június 12-én kezdődő, 28-án záródó Európa Játékokon 20 sportág 253 versenyszámában közel hatezer sportoló vesz majd részt. A láng április 26-án indul útjára...
(MOB/VF, fotó: MBSZ)
Keresés