A győri EYOF-ról tájékozódott a MOB új elnöke
Sportági konzultációt tartottak a XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon érdekelt sportágak képviselőinek a Magyar Olimpiai Bizottság székházában szerdán délután. A megbeszélésen részt vett a MOB kedden megválasztott új elnöke, az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok párbajtőrvívó, dr. Kulcsár Krisztián is. A Magyar Csapat a vezetéssel, irodával, edzőkkel, orvosokkal, sportszakemberekkel együtt várhatóan 210 fő körüli, ebből a versenyzők száma 152 lesz.
A résztvevőket dr. Kulcsár Krisztián köszöntötte, aki együttműködéséről biztosította az EYOF-ra készülőket. Fábián László, a MOB szerdán kinevezett főtitkára és dr. Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató a multisport-esemény előkészítésével kapcsolatos legfrissebb információkról adott tájékoztatást.
Elhangzott: a Magyar Ifjúsági Csapat a Széchenyi Egyetem kollégiumának új szárnyában, három emeleten kap elhelyezést, három ágyas szobákban. A sportlétesítmények, beruházások május végére elkészülnek. A sportvezetők beszámoltak a múlt héten Győrben rendezett csapatvezetői értekezletről, melyről pozitív visszajelzések érkeztek. „Kétszáz résztvevő, tíz sportág technikai delegátusa, negyven ország küldöttsége vett részt az eseményen. Megerősítést kaptunk, hogy nyáron ötven európai ország csapata jön el nyáron Magyarországra. Európa teljes élmezőnye Győrben lesz, a korosztály legkiválóbb sportolói!” - emelte ki dr. Nagy Zsigmond.
A konzultáción azt is elmondták, az eseményre a belépés térítésmentes lesz, de regisztrációhoz kötött. Egyedül a megnyitó belépője lesz „fizetős”, azért 10 eurót kell majd adni. A sportvezetők kifejtették azt is, hogy nagyon fontos a résztvevóők előzetes egészségügyi szűrése; a MOB az eseményen a tiltott teljesítmény-fokozókkal kapcsolatban a „zéró tolerancia elvét” követi. Az EYOF-on a WADA előírásainak megfelelő dopping-ellenőrzésekre (vizelet) lehet számítani.
A szövetségek jelenlévő képviselői a sportáguk aktualitásait ismertették.
Magyarország első ötkarikás eseményén atlétika, judo, kajak-kenu, kerékpár, kézi-, kosár- és röplabda, tenisz, torna és úszás kerül a programba. A multisport-eseményen július 23. és 29. között minden idők legnagyobb létszámú magyar ifjúsági EYOF-csapata vesz részt 152 fiatal sportolóval.
A Győri EYOF-ról további információkat a MOB oldalán és a verseny hivatalos honlapján találhatnak: gyor2017.hu.
(MOB)
Keresés