A Hell Miskolci Judo Club „A hónap műhelye”-díj szeptemberi nyertese
Kiemelkedő szeptemberi eredménysorával – az elismerés történetében első judoszakosztályként – a Hell Miskolci Judo Club nyerte a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”-díjat, valamint az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A százezer forintos Decathlon-közönségdíj a Halker-Király Team Kick-box Akadémiáé lett.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”-díj, amelyet története során először nyertek el judósok. Győzelmük értékét növeli, hogy rendkívül erős mezőnyben vívták ki az elsőséget.
A szavazólapra a számos remek eredménylistát produkáló műhely közül a BEFAG Keszthelyi Erdész Lövészklub, az Egri VSI (ökölvívás), az ESMTK (birkózás), a Halker-Király Team Kick-box Akadémia, továbbá a Hell Miskolc Judo Klub került. Végül is a miskolciak teljesítménye győzte meg a leginkább a MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu képviselőiből álló kuratóriumot, így az övék lett szeptemberben „A hónap műhelye”-díj.
Nem véletlenül. A miskolci Gercsák Szabina azután, hogy végigsöpört az augusztusi ifjúsági olimpia 63 kilós mezőnyén, megtette ezt szeptemberben, a Bukarestben rendezett junior Európa-bajnokságon is. Csupán az elődöntőben töltött négy percet a tatamin (a többi mérkőzését jóval rövidebb idő alatt nyerte meg), s miután a döntőben a hollandok világbajnokát is felülmúlta, fölényes magabiztossággal lett aranyérmes. Semmi meglepő nem volt tehát abban, hogy augusztus után – összességében immár az ötödik alkalommal „A hónap műhelye”-díj történetében – ismét a jelöltek között szerepelt a borsodi egyesület.
Gercsákon kívül persze másokra is büszkék a Hellben. A tatabányai nemzetközi versenyen elért nagyszerű eredmények is azt mutatják, hogy a szakosztály a legkevésbé sem egyemberes: a miskolciak tizenkét arany-, hét ezüst- és hét bronzérmet nyertek a viadalon; közülük Jávorszki Eszter két korcsoportban is diadalmaskodott.
A Flórusz János vezette egyesület 2012-ben alakult, s a sportágban hosszú ideje tevékenykedő, neves trénerek jelentik a garanciát a szakmai színvonalra. A klubban a mintegy nyolcvan versenyző mellett hozzávetőleg százhetven, tíz év alatti kis judós ismerkedik rendszeresen a sportág alapjaival.
A mind nagyobb népszerűségnek örvendő – és ez év eleje óta százezer forintos Decathlon sportszervásárlási utalvánnyal jutalmazott – közönségszavazás győztese a voksolás idején nagyszerű kampányt folytató, szintén pazar eredménysort (világbajnoki címek sokaságát) felmutató Halker-Király Team Kick-box Akadémia lett.
Az idei kilencedik kiírásra is több száz jelölést adtak le a sportszervezetek, szakemberek és sportkedvelők. A Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu alkotta kuratórium a szeptemberi eredmények, teljesítmények alapján a figyelmébe ajánlott szakosztályok közül választotta ki azt az öt műhelyt, amely felkerült az Utanpotlassport.hu-n nyilvánosságra hozott szavazólapra. A helyezésekről ezt követően döntött a közönség, illetve a kuratórium.
Az ünnepélyes – sajtótájékoztatóval egybekötött – díjátadót október 30-án, csütörtökön 11 órától tartjuk a Magyar Olimpiai Bizottság székházában.
A szavazás részletes eredményeit itt találja.
Az októberi teljesítmények alapján november 5-ig ezen a felületen lehet jelölni szakosztályokat „A hónap műhelye”-díjra.
A szavazás menete itt olvasható.
(Utanpotlassport.hu - MOB, fotó: MOB/Pignitzky Dorottya)
Keresés