A KSI öttusázóié ismét A hónap műhelye-díj
Nagyszerű augusztusi teljesítményével a KSI SE öttusaszakosztálya nyerte el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az utanpotlassport.hu által alapított a „A hónap műhelye”-díjat s az azzal járó félmillió forintos sportszervásárlási utalványt. A közönségdíj és a százezer forint az éppen a KSI-vel nagy harcot vívó Kőszegi SE síugróié lett.
Nem újonc a A hónap műhelye-díj győzteseinek sorában a KSI SE öttusaszakosztálya, hiszen zsinórban harmadszor nyert ebben a kategóriában, 2014-ben pedig a cselgáncsozókkal és a kajak-kenusokkal együtt Az év műhelye-díjat is kiérdemelte.
A Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az utanpotlassport.hu által alapított elismerést ezúttal a kiemelkedően jól sikerült augusztus hozta el. Noha a hónap elsősorban a riói olimpiáról szólt, de azért Európa-bajnokságot is rendeztek az ifjúsági B korosztályú (15-16 évesek) öttusázóknak, s Angliában a KSI fiataljai kiemelkedőt nyújtottak.
Solihullban Soponyai Dávid a teljes mezőny legeredményesebbje lett azzal, hogy egyéniben ezüstérmet nyert, míg csapatban és váltóban aranyérmet akasztottak a nyakába. A lányok között – legjobb magyarként – Gulyás Michelle ugyancsak a dobogó második fokára állhatott fel egyéniben, míg klubtársával, Péter Rebekával (és az Alba Öttusa versenyzőjével, Turbucz Annával) is második helyen zárt. Gulyás és a szintén KSI-s Sarcia Borbála a leányváltóban az érmesektől kevéssel elmaradva lett negyedik, ráadásul egyéniben Sarcia a pontszerző ötödik, Péter Rebeka pedig a 11. helyen ért célba.
Bár a KSI eredményeihez nem szükséges külön méltatás, a sportiskolásoknak nem volt egyszerű dolguk, erős mezőnyben szerezték meg az elismerést. A Balatonfüredi Yacht Club vitorlázói, a Tapolcai VSE sakkozói, a Kőszegi SE síugrói, illetve a Csepeli Birkózó Club sportolói is eséllyel pályáztak A hónap műhelye-díjra.
A végeredmény szorosan alakult, hiszen a kuratórium nem tudott választani a KSI öttusázói és a balatonfüredi vitorlázók között, végül a közönségszavazásban elért jobb eredmény döntött a fővárosiak javára. A közönségdíj, s az azzal járó százezer forintos Decathlon sportszervásárlási utalvány végül a kőszegi síugróké lett.
Az év nyolcadik kiírására – a szokásoknak megfelelően – számos jelölést adtak le a sportszervezetek, a szakemberek és a sportkedvelők. A három kuratóriumi tag, a MOB, a Decathlon és az utanpotlassport.hu a teljesítmények alapján határozott arról, mely szakosztályok kerüljenek a szavazólapra. A helyezésekről a kuratórium és a közönség szavazott.
A részletes eredménysort itt találja.
A sorozat folytatódik, a szeptemberi teljesítmények alapján október 5-ig lehet jelölni a szakosztályokat: az egyéni kategória mellett ezúttal a negyedéves sikerek alapján a csapatsportágakban is.
(utanpotlassport.hu, fotó: MÖSZ)
Keresés