A Nemzetközi Fair Play Bizottság üdvözli a döntést
Az alábbiakban dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnökének március 24-ei, a 2020-as nyári olimpiai játékok elhalasztásával kapcsolatban kiadott közleménye olvasható.
Kedves Sportolók, Szakvezetők és Sportbarátok!
A mai napon bizonyossá vált, hogy a 2020-as nyári Olimpiai és Paralimpiai Játékokat nem rendezik meg az eredeti időpontban a világban kialakult egészségügyi helyzet miatt.
A döntést a Nemzetközi Fair Play Bizottság örömmel vette tudomásul, tekintettel arra, hogy a versenyzők, a szakvezetők, az újságírók és a szurkolók egészsége mindennél fontosabb.
Azzal, hogy a játékokat, maximum, egy évvel később rendezik meg, az egészségügyi szempontok mellett a fair play eszméje is sokkal jobban érvényesül.
Gratulálunk Thomas Bachnak, és a NOB vezetőinek, valamint Abe Sinzo japán miniszterelnöknek és a Szervező Bizottságnak a felelős, ugyanakkor nehéz döntés meghozatalához.
Jó egészséget, kitartást és türelmet kívánok mindannyiunknak!
Dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke
(Fotó: MTI)
Keresés