A NOB elégedett a párizsi olimpia előkészületeivel
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) koordinációs bizottságának képviselete első alkalommal látogatott a francia fővárosba a 2024-es párizsi játékokkal kapcsolatban. A nemzetközi szervezet munkatársai találkoztak a helyi szervezőkkel, és meglátogattak számos jövőbeni olimpiai helyszínt, ahol meggyőződhettek arról, hogy jó kezekben van a 6 év múlva esedékes játékok sorsa.
A párizsi szervezők a NOB négy évvel ezelőtt bevezetett reformprogramjának, az Agenda 2020-nak az alapjait követve egy teljesen új és modern hozzáállással kezdtek hozzá a játékok előkészületeihez, ami elnyerte a NOB tetszését. Az Agenda 2020 lényege, hogy költséghatékonyabbá tegye az olimpiai rendezést, ezzel is megkönnyítve a pályázók dolgát, és hosszú távon fenntarthatóbbá tegye az olimpiákat. A franciák ezt eddig kiválóan alkalmazzák, és az olimpiai rendezést felhasználva a városfejlesztésben is pozitív változások figyelhetőek meg, mind regionális, mind országos szinten.
„A párizsi olimpia szervezői teljes mértékben elkötelezettek egy újfajta olimpia megrendezése iránt, ami minden tekintetben követi az Agenda 2020 reformjait” – nyilatkozta a látogatás után Pierre-Olivier Beckers-Vieujant, a koordinációs bizottság elnöke.
„Lenyűgöző látni, hogy a játékok összes érintettje megpróbálja kihozni a legtöbbet annak érdekében, hogy ne csak a főváros, de az egész ország hosszútávon profitálhasson az olimpiai rendezésből. Minden precízen meg van szervezve, a pénzügyektől a végrehajtásig, és a szervezők komoly célokat tűztek ki azzal kapcsolatban, hogy hosszú távon is maradandót alkossanak, elég csak a munkahelyteremtésre gondolni. Emellett a sport szeretetét és az olimpiai értékeket is közelebb szeretnék hozni a fiatalabb generációkhoz” – tette hozzá a belga sportvezető.
A látogatás során mutatták be az olimpia első nagykövetét, az olimpikon NBA sztár kosárlabdázót, Tony Parkert, a város egyik ikonikus helyszínén, az Eiffel-torony lábánál.
A helyi szervezők azonban nem csak az Eiffel-toronyt, de számos másik későbbi olimpiai helyszínt megmutattak a bizottságnak, mint az ország nemzeti stadionját, a Stade de France-t, a Grand Palais-t, a híres Champs-Élysées sugárutat, és a Champs de Mars parkot. A NOB emberei tehát meggyőződhettek arról, hogy mind a sportolók, mind a sportrajongók világhírű helyszíneken élvezhetik majd az olimpiai kavalkádot.
„A NOB kétnapos párizsi látogatása alatt lehetőségünk nyílt megmutatni a szervezők képviselőinek, hogy a 2024-es játékok más lesz, mint az eddigiek. Szeretnénk olcsóbbá, hatékonyabbá, és látványosabbá tenni az olimpiát, ezzel is nagyot alkotni az olimpiai mozgalom és az országunk történelmében” – vélekedett Tony Estanguet, a párizsi szervezőbizottság elnöke.
„Szükségünk van a NOB és minden partnerünk segítségére, hogy közösen egy új, sikeres időszakot nyithassunk a játékok történetében” – tette hozzá a szlalomban háromszoros olimpiai bajnok francia kenus.
A szervezők a következő hat évben 4000 új munkahely megteremtését tűzték ki célul, emellett az infrastrukturális fejlesztéseket is fenntarthatóvá kívánják tenni. Az úszás versenyszámainak helyt adó Aquatics Centre később kilenc új úszómedencét jelent majd Seine-Saint-Denis régió számára, ahol jelenleg az általános iskolából kikerülő gyerekek mindössze fele tanul meg úszni.
A szervezőbizottságban számos korábbi kiváló francia sportoló dolgozik, az elnök Estanguet-n mellett a korábbi olimpikon tollaslabdázó Etinne Thobois a játékok vezérigazgatója, a sportigazgató pedig Jean-Philippe Gatien, korábbi olimpiai ezüst- és bronzérmes asztaliteniszező. A párizsi olimpia sportolói bizottságának elnöki pozícióját is egy kiváló francia sportoló látja el: az ötszörös olimpiai bajnok sílövő, Martin Fourcade. Ez is azt mutatja, hogy a franciáknak fontos a sportolók véleménye, és az ő szemszögükből is számos előrelépés várható a következő hat évben.
A kétnapos látogatás során a 2028-as Los Angeles-i olimpia szervezői is részt vettek, hogy betekintést nyerjenek a párizsiak módszereibe.
(olympic.org)
Keresés