Alelnököket választott a MOB Sportolói Bizottsága
A MOB új alapszabályának értelmében az eddigi kettő helyett három taggal képviseltetheti magát Sportolói Bizottságunk a közgyűlésben – e két személy kilétéről is döntöttek a tegnapi ülésen, ahol vendégül látták a haza szakági szövetségek képviselőit is. Az értekezleten részt vett Fábián László MOB-főtitkár és dr. Bartha Csaba sportigazgató is.
Október 4-én tartotta soron következő ülését a MOB Sportolói Bizottsága. A legutóbbi megbeszélésen dr. Baji Balázs elnök előterjesztette a bizottság ügyrendjét, melyet akkor egyhangúlag fogadtak el a tagok. Ennek értelmében a MOB új alapszabályához igazodva a Sportolói Bizottság az eddigi kettő helyett három taggal képviseltetheti magát a közgyűlésben. Az elnök mellé két alelnököt kellett választani, a helyekre két jelölt jelentkezett, így Csernoviczki Évát és Csonka Zsófiát egyhangúlag szavazták meg a jelenlévők; Baji Balázs mellett ők vehetnek részt teljes jogú tagként a következő MOB-közgyűlésen.
A tagok egyeztettek az idei Sportolói Fórum kapcsán is, melynek időpontjául november 30. délutánt jelölték meg, az esemény várható helyszíne pedig a Testnevelési Egyetem lesz, a pontos programról később egyeztetnek. Ehhez kapcsolódik, hogy október 20-án rendezik meg a Sport Forum Hungary konferenciát a Puskás Arénában, melyen Baji Balázs képviseli majd a bizottságot, valamint előadást is tart a sportágfejlesztések szekcióban. Balázs kérésére Tringer Sára, a MOB Sportigazgatóságának munkatársa, illetve a Sportolói Bizottság titkára ismertette az elmúlt időszakban végzett kutatás eredményét, melyben azt mérték fel, hogy a honi szakági sportszövetségek közül mennyinek van sportolói bizottsága, illetve milyen keretek között, milyen szinten működnek. Az eredmény nem a legjobb, hiszen közel a felének van csak kimondottan sportolói bizottsága, melyek közül van, amelyik inaktív.
Ezutóbbi téma vezette fel az ülés második felét, melyre meghívták a fentebb említett szervezetek hasonló tömörüléseinek vezetőit, illetve képviselőit, valamint Sinkó Andreát, a MOB Sportolói Bizottságának korábbi elnökét. Baji Balázs köszöntőjében kiemelte, szeretnék az ilyen jellegű nyílt üléseket rendszeressé tenni, hogy egy aktív és kölcsönös párbeszéd, illetve segítségnyújtás alakuljon ki egymás között. Fábián László főtitkár is üdvözölte a jelenlévőket, kiemelve azt, hogy bár a MOB életében egy fontos lépés volt a Sportolói Bizottság létrejötte, de ez egy alulról jövő szerveződés, amit a szervezet teljes mellszélességgel támogatott, hiszen figyelembe kell venni a sportolók hangját is ahhoz, hogy építeni tudjuk a jövőt.
A nyílt ülés további részében a résztvevők mutatták be pár szóban a saját szövetségük sportolói bizottságát, vagy éppen annak miértjét, miért nem alakult még meg ez, az adott sportág sportolóit képviselő tömörülés. Az eszmecsere az összes egybegyűlt számára hasznosnak bizonyult, valamint kölcsönösen megállapodtak abban, hogy a jövőben is tartanak hasonló nyitott üléseket, de addig is nyugodtan kereshetik a MOB Sportolói Bizottságát a sportoloibizottsag@olimpia.hu e-mail címen.
(MOB; fotó: MOB)
Keresés