Baku 2015: Vízes sportok az első Európai Játékok programjában
Úszóknak, műugróknak, szinkronúszóknak és vízilabdázóknak is szurkolhatnak 2015-ben a rajongók az első Európai Játékokon, Bakuban.
Az Európai Úszó Szövetség (LEN) elnöke Paolo Barelli, az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) elnöke Patrick Hickey és Azad Rahimov az azerbajdzsáni ifjúsági és sport miniszter írták alá az erre vonatkozó szándéknyilatkozatot.
Hosszú tárgyalások előzték meg a LEN csatlakozását az elsőként megrendezésre kerülő játékokhoz. A két hétig tartó nyári sporteseményre érkező résztvevők teljes utazási és szállás költségét a rendező ország fedezi, így ez nem jelent majd plusz költséget a LEN tag szövetségeinek.
„Mindig különleges érzés a részesének lenni valami igazán különleges dolog születésének” – nyilatkozta Paolo Barelli, miután aláírta a részvételről szóló dokumentumot Rómában.
„Az Európai Játékok egy remek kezdeményezés és amellett, hogy kiváló körülményeket biztosít a résztvevőknek, demonstrálja Európa egységét és hangsúlyozza a sport világban betöltött vezető szerepét. A vízi sportok a világ legsikeresebb sportjai közé tartoznak, így nélkülözhetetlen részei egy ilyen sporteseménynek. A LEN büszke arra, hogy ott lehet Azerbajdzsánban és sportolóink a legjobb formájukat hozhatják a kiváló létesítményekben. Biztosak vagyunk az új verseny sikerében és készen állunk levonni a tanulságokat, a folytatásra előre tekintve.” – tette hozzá a LEN elnöke.
A rendezők mindent megtesznek, hogy emlékezetes eseményt hozzanak létre Bakuban, az ott tett legutóbbi látogatása után az EOC elnöke így fogalmazott:
„Elképesztő részletességgel tervezik a versenyeket, a programokat és a létesítményeket a történelmi jelentőséggel bíró esemény szervezői. A pontos tervezés utat nyit a fejlettebb helyszínek, szállások, közlekedés és egyéb szolgáltatások létrehozásának irányába, amelyek megfelelően kiszolgálják majd a játékokra érkező sportolókat, nézőket és látogatókat egyaránt.”
A rendezők közel 6000 sportolót várnak (ebből 1200 a vizes sportokból), akik 233 versenyen szerezhetnek érmet 2015. június 12. és 28. között Bakuban.
(Forrás: LEN Press Release)
Keresés