Baku2015
Dr. Kamuti Jenő érmeket vár a magyar vívóktól Bakuban
Dr. Kamuti Jenő sportágvezetőként érmeket vár a magyar vívóválogatottól a bakui Európa Játékon – jelentette ki a Digi Sport Reggeli Start című műsorában.
Storcz Botondot is meglepte a mingacseviri remeklés
Storcz Botond vezetőedzőt is meglepte, milyen kiválóan szerepelt a magyar kajak-kenu-válogatott az első Európa Játékokon.
Barka Emese is megcsinálta: ez már a hetedik magyar arany Bakuban!
Barka Emese a kedd délutáni döntőben is ellenállhatatlan volt a női birkózók 58 kg-osok versenyében a Európa Játékokon, a hetedik magyar aranyérmet nyerve Bakuban.
Az Európa Játékokon kedden is jutott bőven a magyar dicsőségtáblára
Kedden folytatta éremgazdag szereplését az azerbajdzsáni Európa Játékokon a magyar csapat. A kajak-kenusok zárónapján Mingacsevirben hullt az éremeső, női birkózásban Bakuban állt dobogóra sportolónk. A nemzetek éremtáblázatán 13 éremmel a harmadik helyre ugrottunk.
Fábián László: Bakuban a magyar sport erejét is meg tudjuk mutatni
Az Európa Játékok kajak-kenu-versenyeinek utolsó napi döntőit a Bakutól mintegy 350 kilométerre fekvő Mingacsevírben nézte meg Fábián László, a magyar csapat vezetője. A MOB sportigazgatója kedd délelőtt a helyszínről élőben jelentkezett be az M1 hírcsatornán, ahol eddigi tapasztalatairól beszélt.
Folytatódott a magyar éremeső Mingacsevirben
A hétfői versenynaphoz hasonlóan folytatódott az éremeső a magyar kajakosok és kenusok jóvoltából: három aranyat és négy bronzot nyertek kedden az Európa Játékokon.
A kerekesek is gyűjtögetik a riói kvalifikációhoz szükséges pontokat - Bakuban is bizonyíthatnak
A 2004-es athéni olimpiától kezdődően mind az országúti, mind pedig a hegyikerékpárosok mezőnyének volt magyar indulója. Bringásaink Rio felé is megkezdték a menetelést, szorgosan gyűjtik a végelszámoláshoz szükséges világranglista-pontokat. Bakuban a BMX-szel kiegészülve három szakág is színre lép.
Borkai Zsoltot elkényeztették Bakuban a magyar versenyzők
Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke alighogy megérkezett az Európa Játékok helyszínére, a magyar sportolók futószalagon kezdték szállítani a győzelmeket.
Bakuban négy magyar érem a hétfői nap termése, az éremtáblázaton 6. Magyarország
Parádésan, három éremmel kezdtek reggel a kajak-kenusok Bakuban, majd este a birkózó Sastin Marianna sportága második, a magyar küldöttség ötödik érmét megszerezve lett aranyérmes az Európa Játékok hétfői versenynapján. Az éremtáblázaton Magyarország hétfő este a 6. helyen áll.
Keresés