Baráti évzáró a Varjú-körben
A Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör december 14-én tartotta hagyományos évzáró ünnepségét. Ez az esemény azonban több szempontból is rendhagyó volt.
Egyrészt, mert a kertvárosi baráti kör idén már 15. születésnapját ünnepelhette, mely jubileum alaposan meghatározta az év második felét. Október 15-én ugyanis a születésnap megünneplését azzal tettük még emlékezetesebbé, hogy házigazdái voltunk a Magyar Olimpiai Akadémia 76. Vándorgyűlésének. Betegsége miatt erre még nem tudott eljönni Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, ám néhány hét múlva őt is vendégül láthattuk az Erzsébetligeti Színházban. De ezen a két eseményen túl is akadtak még izgalmas programok az évben, az évzárón tehát volt mire emlékeznünk.
Ám nemcsak ezért volt rendhagyó a december 14-i rendezvény, hanem, mert első ízben tudtunk együtt ünnepelni baráti szervezetünkkel, a Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Körrel. A két szervezet nemcsak földrajzilag, hanem emberileg is közel áll egymáshoz, többen is vannak, akik mindkét körben tagnak számítanak. De ilyen közös ünneplésre eddig még nem került sor. Az első alkalom azonban olyannyira jól sikerült, hogy még az is felmerült, jövőre lehetne legalább egy közös rendezvényt szervezni. És még egy dolog volt, mely miatt rendhagyónak bizonyult a december 14-i évzáró. Ez volt ugyanis az első karácsonyi ünnep, mely egy világbajnoki elődöntővel esett egy időpontba, így a protokolleseményeket és a közös vacsorát követően a legvérmesebb baráti körös focifanok még jól ki is szurkolhatták magukat.
Előtte azonban még néhány fontos mondat elhangzott. Hóbor Béla, a házigazda VVOBK elnöke a Magyar Olimpiai Akadémiának, a kertvárosi Önkormányzatnak, az Erzsébetligeti Színháznak és a Legenda Sörfőzde Centernek is köszönetet mondott azért a sok segítségért, amit a Varjú-estek megszervezésében és lebonyolításában nyújtottak.
Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára kiemelte, mindkét baráti körben kimagasló munka folyt az évben. Tóth Attila pedig a Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör nevében hangsúlyozta ki, mennyire fontos az, hogy két azonos missziót folytató szervezet segítse és támogassa egymást.
Az ünnepélyes pillanatok végén Hóbor Béla köszöntötte Kövecs Gyulát, a transzplantált röplabdázót, aki nemrég ünnepelte 80. születésnapját, majd ezt követően kötetlen beszélgetéssé alakult át a rendezvény, hogy aztán 20 órától a már említett közös meccsnézésbe csapjon át.
(MOA/Riersch Tamás; fotó: MOB/Szalmás Péter, archív)
Keresés