Barta Nóra befejezi
Visszavonul a versenyzéstől Barta Nóra Eb-ezüst- és bronzérmes műugró, miután a Magyar Műugrószövetség (MMSZ) nem támogatta, hogy továbbra is részesüljön a Gerevich-ösztöndíjban – írja a hvg.hu.
„Nehéz szívvel hoztam meg ezt a döntést. Sosem titkoltam, hogy mindig is hiányzott az elismerés, az odafigyelés a szövetség részéről. ” – indokolta döntését Barta Nóra.
A 2008-as eindhoveni Európa-bajnokságon ezüstöt, a 2006-os és 2010-es Eb-ken bronzérmet szerző műugró eddig négy olimpián vett részt – legjobb eredménye a 2008-as pekingi 12. hely volt.
Barta Nóra szerint a támogatás megvonásának valódi indoka az lehet, hogy nyolc hónapos terhes. Erre utal szerinte, hogy a szövetség levelében az áll: akkor részesülhet ismét Gerevich-ösztöndíjban, ha újra elkezd edzeni.
Barta a döntését azt követően sem változtatta meg, hogy később az MMSZ más jogcímen ajánlott fel számára összeget a következő fél évre. Barta ezt nem használta fel saját célra, és inkább az utánpótlásnak ajánlotta fel az összeget, hangsúlyozva: nem az volt a baja, hogy nem kapott ösztöndíjat, hanem az, hogy meg sem kérvényezték.
Gémesi László, a műugrószövetség főtitkára a HVG érdeklődésére azt közölte, erről az ügyről nem kíván tájékoztatást adni.
(Forrás: NSO)
Keresés