BuenosAires2018
Hazaérkezett az ifjúsági olimpiai csapat
Buenos Airesből megérkezett Budapestre az ifjúsági olimpián szereplő magyar csapat. A fogadásukra a családtagokon kívül barátok, rajongók, sportvezetők és a sajtó munkatársai érkeztek a BOK-csarnokhoz (korábban SYMA-csarnok).
Hetvenkilenc ok az ünneplésre
Az ifjúsági olimpiák történetének eddigi legjobb szereplését produkálta a magyar delegáció Argentínában. Érzelmekből nem volt hiány, és az érmek is szép számmal gyűltek a harmadik alkalommal megrendezett világeseményen. Hetvenkilenc főből álló küldöttséggel büszkélkedhettünk, melynek tagjai közösen, egymást támogatva értek fel a nem hivatalos, országok közti éremtáblázat negyedik helyére. Csupán három nagyhatalom előzött meg minket: Oroszország, Japán és Kína.
Buenos Aires erős jelölt lehet a 2032-es olimpiai játékok helyszínére
Az argentin fővárosban megrendezett ifjúsági olimpia sikeressége Buenos Airest erősen esélyessé tette, hogy 2032-ben itt rendezzék meg az olimpiai játékokat, véli Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke.
Elbúcsúzott Buenos Aires, Dakar átvette a stafétát
A csütörtök esti (magyar idő szerinti péntek hajnali) záróünnepéllyel befejeződött a III. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékok Buenos Airesben. A következő rendező város, Dakar átvette a stafétát. A magyarok minden idők legjobb ifjúsági olimpiai szereplését produkálták az októberi multisport-eseményen.
Turi György: Késely Ajnának Egerszegi Krisztina sugározza a lelki pluszt
Késely Ajna azt mondta az olimpia.hu-nak, azért ment Buenos Airesbe, hogy „azt érje el, mint Egérke Barcelonában, a három aranyat". Elérte. A háromszoros ifjúsági olimpiai bajnok úszóról edzője, Turi György mondja el gondolatait.
Bemutatkozott a karate az olimpián
Több évtizede vár a világ – több tízmillió főt számláló – karatés társadalma arra, hogy a sportág bemutatkozzon egy olimpián. Szerdán a Buenos Airesben zajló ifjúsági olimpián valóra vált az álom, ráadásul Baranyi Zsófia személyében magyar versenyző is tatamira lépett. Fiatal tehetségünk egy győzelemmel és két vereséggel csoportjából nem jutott a legjobb négy közé, ezzel a sporttörténelmi ötödik helyet szerezte meg önmaga és a magyar karate számára.
Hamarosan Dakaré a főszerep
Buenos Airesben lassan bezárják az olimpiai falu kapuit - négy év múlva Dakar ad otthont a következő ifjúsági olimpiának. A záróünnepséget helyi idő szerint csütörtök este rendezik az argentin fővárosban, ahol a stafétát átveszi a szenegáli város.
Magyarország nagykövete is köszöntötte a magyar csapatot Buenos Airesben
Dr. Gelényi Csaba, Magyarország argentínai nagykövete szerdán köszöntötte az ifjúsági olimpián szereplő magyar csapatot.
Milák Kristóf viszi a magyar zászlót a Buenos Aires-i záróünnepségen
Az ifjúsági olimpián három arany- és egy ezüstérmet nyerő úszó, Milák Kristóf viszi a magyar zászlót a csütörtök esti záróünnepségen, Buenos Airesben.
Keresés