Célkeresztben a Fair Play
A MOB Fair Play Bizottsága a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karával (TF), valamint a BellResearch Kft-vel először két évvel ezelőtt fogott össze, hogy felmérje a Fair Play ismertségét a társadalomban.
A kutatás a sportok népszerűségét, a sportolás jelentőségét, a sportolók motivációit, a szabadidő eltöltését is mérte. Külön fejezet foglalkozott a Fair Play témakörével, többek között a jellemzőivel, az üzleties sportvilággal, a doppinggal. Az akkori felmérés kitért a Fair Play megjelenésére a hétköznapi életben, az oktatásban betöltött szerepére, valamint a Magyar és a Nemzetközi Fair Play Bizottság ismertségére is.
A korábbi kutatás sikere rámutatott, hogy időről-időre érdemes felmérni a Fair Play aktuális helyzetét, közismertségét. Idén a Labdarúgó Világbajnokság adja, adta az apropót, hiszen a társadalom széles rétegei követik nyomon az eseményeket. Akár aktívan, úgy, hogy nézik a mérkőzéseket, akár passzívan, úgy, hogy otthoni, vagy munkahelyi környezetükben hallják a történéseket.
A project indító megbeszélésen Dr. Kamuti Jenő, a MOB Fair Play Bizottságának elnöke elmondta: „A pozitív példák hangsúlyos bemutatása nagyon fontos napjainkban, hiszen a negatív esetek pillanatok alatt bejárják a világot. A sok rosszat szükséges a példaértékű jókkal ellensúlyozni.”
A felek egyeztették az elkövetkezendő időszak lépéseit, időbeosztását. A megbeszélésen a BellResearch részéről Fanici Mihály és Nagy Erna volt jelen, a TF részéről Dr. Farkas Péter, a MOB Fair Play Bizottságának tagja, és Dr. Gál Andrea vett részt. A Fair Play Bizottságot Dr. Kamuti Jenő, elnök, valamint Tóth Júlia és Deregán Gábor munkatársak képviselték.
A kérdések egy része megegyezik majd a korábbi kutatáséval, ugyanakkor számos új terület, kérdéskör is felmérésre kerül idén.
A kutatás eredményeit, a tervek szerint, kora ősszel publikálják.
(MFPB-DG)
Keresés