Célra tarts! – sportági konzultáción a sportmászás és a sportlövészet
Új és régi sportágak léptek porondra a Magyar Olimpiai Bizottság párizsi felkészülést célzó sportági konzultációján. A sportmászás és sportlövészet a fókuszban.
A sportmászás a tokiói olimpián debütált, és a nagy sikerre való tekintettel Párizsban is helyet kapott a programban. A hazai szakszövetség 2000 óta működik ebben a formában, és egyúttal fedi le a sport-, illetve hegymászó szakágat is. Ha az összes korosztályt nézzük, cirka hatvan fő a válogatott kerete a sportmászásnak. A párizsi olimpia tekintetében három férfi mászó jöhet szóba, akik közül egy akár meg is szerezheti a kvótát. A 2024-es játékokra a kvalifikációs versenyeken elért helyezések, illetve a ranglistapontok alapján lehet kijutni; a jövő évi Európa Játékokon nagyon nagy szerencsével ez még össze is jöhet. Ám fontos megjegyezni, hogy a sportág országhatáron belül közel sincs olyan anyagi, illetve infrastrukturális helyzetben, mint Szlovéniában, vagy Ausztriában, hogy csak a közvetlen szomszédainkat említsük. Így az előrelépéshez elengedhetetlen egy stabil háttér kialakítása, valamint olyan külföldi szakemberek bevonása a válogatottaknál, akik munkájukkal elő tudnák segíteni a fejlődést – mondta el Kandrács Ildikó, a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség elnöke.
A magyar sportlövészet régóta a világelitbe tartozik, ám az elmúlt időszakban nem úgy jöttek ki az eredmények, ahogy arra a szakma számított volna. A válogatott élére új szövetségi kapitány került Herczeg Szabolcs személyében, aki sok éves nemzetközi tapasztalattal a háta mögött vette át a nemzeti csapat irányítását. A tokióihoz képest annyit változott a kvalifikációs folyamat, hogy kikerült a mixed-csapat, és 20 hellyel kevesebb kvótát osztanak ki. A játékokra való kijutást csak a kvalifikációs versenyeken való döntőbe kerülés jelentheti, a világranglistáról a fentmaradó helyeket fogják feltölteni, így emiatt fontos a pontokat adó nemzetközi versenyeken való indulás is. A szövetség 4-5 kvótában gondolkodik Párizs kapcsán, a 2024-es Európa-bajnokság megrendezése ebből a szempontból is igen fontos a szövetség számára, hiszen Rio előtt szintén a hazai világeseményen szerezték sportlövőink a legtöbb kvótát. Sajnos itt is, ahogy más sportágaknál is, az utánpótlás sínyli meg a jelenlegi helyzetet, melynek megoldásán gondolkodik a szövetség.
(Képek: MOB/Szalmás Péter)
Keresés