Csoknyai László búcsúzott az első fordulóban
A riói olimpia judoversenyeinek 81 kilós küzdelmeiben búcsúzott az első forduló után Csoknyai László. A MOB Fair Play-díjas paksi versenyzőt az esélyesnek számító 2015-ös japán világbajnok, Nagasze Takanori állította meg, aki jukóval nyerte az összecsapást.
A magyar versenyző három, a japán két intést kapott a bírótól.
„Ez van. Nem kellett volna annyit lenn maradni, s kicsit jobban kellett volna mozgatni a japánt" - összegzett az MTI-nek Hangyási László, Csoknyai edzője.
„Csalódott vagyok. A győzelem az övé, megérdemelte" - nyilatkozott Csoknyai László, jelezve, az egyik intést nem érezte igazságosnak. „Fáj, mert úgy éreztem, ha nem vele kezdek, csak később, a második vagy harmadik körben..." - tette hozzá. „Négy év munkája van abban, hogy itt lehetek az olimpián. Nekem nem egyszerű egy Európa-bajnokságon sem indulni, mert sok erős hazai rivális van 81 kilóban. Nem vagyok egy szerencsés ember, félretettem mindent, családot, barátot, s miért? Ezért az egy meccsért..." - mondta elkeseredetten a 28 éves judós.
Hétfőn Karakas Hedvig 7., Ungvári Miklós 5. lett Rióban. A folytatásban szerdán a -90 kilogrammos, világbajnoki ezüstérmes, ifjúsági olimpiai bronzérmes Tóth Krisztián lép tatamira, akinek nem titkolt célja az éremszerés.
(MOB, fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
Keresés