Diák- és főiskolai- egyetemi sport
Kulcsár Krisztián meglátogatta a fair play-standot az Universiadén
Szerda reggel, első programjaként, Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke meglátogatta a Nemzetközi Fair Play Bizottság (NFPB) standját Taipeiben az Universiadén, ahol Kamuti Jenő, a NFPB elnöke fogadta. A korábbi Universaide-győztes vívót elkísérte Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség elnöke, valamint a magyar csapatvezetés több tagja is.
Fogadalmat tett az Universiade-csapat
Letették az esküt a 29. nyári Universiadéra utazó magyar sportolók. A fogadalom szövegét Rózsa Dávid (IBS) golfozó, kétszeres magyar felnőtt bajnok, a csapat egyik legifjabb (19 éves) újonca mondta el. Az augusztus 19. és 30. között Tajpejben megrendezendő eseményen a magyarok 14 sportágban indulnak.
Az egyetemi sport nemzetközi vezérkarával tárgyalt a MOB elnöke
A Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) legfelső vezetői - a világ 170 országának sportoló egyetemistáit, több mint 100 millió egyetemi hallgatót tömörítő FISU Kormányzó Tanácsának tagjai - május 29. és 31. között Budapesten tartották ülésüket. A nemzetközi sportvezetők szerdán a Magyar Olimpiai Bizotság székházába is ellátogattak, ahol Kulcsár Krisztián elnökkel és Nagy Zsigmond nemzetközi igazgatóval is tárgyaltak.
„A sportlétesítmény-fejlesztés háromszorosan megtérül az egészségügyben”
Minden sportlétesítmény-fejlesztésre költött forint háromszoros megtakarítást eredményez az egészségügyi kiadásokban - mondta Rétvári Bence államtitkár a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) jubileumi, 30. küldöttgyűlésén pénteken. Az eseményen részt vett Fábián László, a MOB és Lehmann László, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Alapításának 110. évfordulóját ünnepelte a MEFS
A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) a hétvégén Emlékülés keretében ünnepelte alapításának 110. évfordulóját – írja közleményében a szervezet.
Rekorddöntés a téli Universiadén Almatiban – nyáron Tajpej következik
A 28. Téli Universiádén rekordot jelentő 57 országból összesen 2 481 egyetemista hallgató vett részt (az idei a 2011-es törökországi téli Universiade rekordját döntötte meg, amelyen 52 ország sportolói álltak rajthoz). A 2017-es multisport-eseményen 545 egyetem hallgatói mérték össze tudásukat, 987 férfi és 634 női atléta küzdött a 657 éremért, köztük két magyar sportoló.
„Olimpiai bajnokaink és pontszerzőink kétharmada egyetemista vagy diplomás”
Az almati téli Universiadén, február 3. és 4. között a Kazah Sport és Turisztikai Akadémia adott otthont „Innováció – Oktatás – Sport” címmel a Nemzetközi Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (FISU) és az Universiade kazah szervezőbizottsága által megrendezett hagyományos konferenciának, melyen előadott a magyar szervezet főtitkára, dr. Székely Mózes is, a MOB korábbi tagja. Az előadáson részt vett dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, a MOB elnökségi tagja is.
Letették az esküt a téli Universiadéra utazó sportolóink
Letette az esküt a 28. téli Universiadén részt vevő két magyar sportoló. A Magyar Egyetemi-főiskolai Sportszövetség (MEFS) szerdai közleménye szerint Szepesi Bertold és Büki Ádám szerepel majd a vasárnaptól február 8-ig tartó viadalon, a kazahsztáni Almatiban.
Buenos Aires 2018: bemutatkozik egy új sportág
A közel 600 nap múlva kezdődő ifjúsági olimpián (YOG) Buenos Airesben debütál a programban egy új sportág: a táncsport. Nézzük, mit érdemes tudni róla.
Keresés