Dupla telitalálat - keszthelyi lövészeké A hónap műhelye-díj
Kiemelkedő februári teljesítményével a BEFAG Keszthelyi Erdész Lövészklub nyerte el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye-díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A közönségdíjért ugyancsak a lövészek folytattak nagy versenyt, és nyertek, így az övék a százezer forintos elismerés is.
Számos olimpiai és – a karate révén – nem olimpiai sportág érdemelte már ki a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye-díjat, ám a sportlövészet eddig nem került a mind nagyobb presztízsnek örvendő díjjal kitüntetett műfajok közé. Eddig. A győri korosztályos (és felnőtt) Európa-bajnokságot követően azonban gyanítható volt, hogy változik a kép, több szakosztály mellett ugyanis a keszthelyiek nagyszerűen szerepeltek a Rába-parti kontinensviadalon.
Közülük kiemelkedett az évek óta taroló, korábban már világ- és Európa-bajnok Major Veronika, aki összesen öt éremmel zárta az Eb-t. Aranyérmet szerzett a futócéllövők 40 vegyes számában, míg a 20+20-as műfajban harmadik helyen végzett. A klubtárs Csányi Borbálával és Békevári Lillával mindkét szám csapatversenyében bronzérmet gyűjtött. Major gyakorlatilag soha nem látott bravúrt vitt véghez, hiszen a futócél mellett másik szakágban, pisztolyban is lőállásba lépett. S ha már ott volt: egyéniben döntőbe jutott, és ötödik lett, míg a nyíregyházi Agárdy Vilmossal a vegyes csapatban a dobogó legmagasabb fokára állhatott. Nem egyemberes azonban a műhely, amelyet jól jelez, hogy a február elején rendezett országos bajnokságon tarolt a BEFAG, csak keszthelyiek nyertek a korosztályos futócéllövők között.
A sportlövők sikerének értékét növeli, hogy igencsak erős hónapban voltak képesek a sikerre. A BVSC-Zugló asztaliteniszezői, az MTK Budapest karatékái, a Szegedi Korcsolyázó Egyesület rövid pályás gyorskorcsolyázói (Jászapáti Petra ifjúsági olimpiai ezüstérmével) és a Tisza Tollas SE (történelmi Eb-dobogóval) igencsak nagy fejtörést okozott a kuratórium tagjainak. A BEFAG egyébként nagyszerűen hajrázott, s a szegedi tollasozókkal vívott nagy versenyfutást követően a közönségszavazásban is az élen zárt, így ugyancsak övé lett a százezer forintos Decathlon sportszervásárlási utalvány.
Az eredmény a szokott menetrendnek megfelelően alakult ki. Az év második kiírására is számos jelölést adtak le a sportszervezetek, a szakemberek és a sportkedvelők. A MOB, A Decathlon és az utanpotlassport.hu az eredmények alapján döntött, hogy melyik öt szakosztály kerüljön fel a szavazólapra. Azt követően a helyezésekről a közönség és a kuratórium közösen határozott. A részletes eredményeket ezen a linken találja meg.
A díj története folytatódik, a márciusi teljesítmények alapján az alábbi felületen várjuk a jelöléseket április 5-ig. Ezúttal két kategóriában, az egyéni és csapatsportágakban is.
(utanpotlassport.hu, fotó: Szekeres Péter, zaol.hu)
Keresés