Elhunyt az olimpiai bajnok vívó Marosi Paula
85 éves korában elhunyt Marosi Paula olimpiai és világbajnok tőrvívó, adta hírül a hazai vívószövetség honlapja, a hunfencing.hu.
Marosi Paula 1964-ben állhatott fel a dobogó legfelső fokára a tokiói olimpián csapattársaival, Ágoston Judittal, Dömölky Lídiával, Juhász Katalinnal és Rejtő Ildikóval a női tőr csapatverseny eredmény hirdetésén. Négy évvel később Mexikó-városból ezüstéremmel térhetett haza. Emellett ott volt az 1962-ben, Buenos Aires-ben rendezett világbajnokság első helyen végzett csapatában is.
Pár hónapja köszönthettük őt 85. születésnapján a Magyar Olimpiai Bizottság székházában bajnoktársaival. Ebből az alkalomból a magyarock.hu honlapján is írtunk sikereiről.
Marosi Paula 1936. november 3-án született Budapesten. 1950-ben Dömölky Lídiával együtt kezdett vívni testvéreik invitálására a Bp. Haladás (ma OSC) termében. Később átigazolt a Honvédba, 1960-ban pedig az Újpestbe. Igazi csapatember volt, technikás és megbízható versenyző, akire mindig számítani lehetett. 1972-ben fejezte be a vívást, ekkortól a Belügyminisztériumban dolgozott gazdasági területen, emellett 1980-ig az Újpesti Dózsa elnökségi tagja is volt. A BM-ből vonult nyugdíjba, ahogy akkor fogalmazott, ekkortól főfoglalkozású nagymama lett.
Haláláig bajnoktársnőivel együtt aktív résztvevője volt a MOB és a MOA, valamint a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja rendezvényeinek.
Marosi Paulát a Magyar Olimpiai Bizottság saját halottjának tekinti. A MOB együttérzését fejezi ki a bajnok családja és a vívók közössége felé.
(MOB; fotók MOB/Szalmás Péter, MTI)
Keresés