Elhunyt Holovits György olimpiai 8. helyezett vitorlázó
Hetvenkét éves korában, súlyos betegség után május 3-án elhunyt Holovits György, a magyar vitorlázás egyik ismert alakja, olimpiai 8. és 10. helyezett, 31-szeres magyar bajnok és számos nagyhajós verseny győztese - tudatja honlapján a Magyar Vitorlás Szövetség.
A hunsail.hu emlékeztet, hogy Holovits György már tízévesen vitorlázott, egy alu 25-ös üdülőhajón vitték a vendégeket. Bár a kézilabdát is kipróbálta az egyetem alatt, amikor tehette, vitorlázott. Pályája csúcsa a két - 1972-es és 1980-as - olimpiai részvétel, legfájóbb pontja talán az 1984-es olimpiai bojkott volt. Ezek mellett nyert 31 magyar bajnokságot, csillaghajós district bajnokságot, Kékszalagot és megszámlálhatatlan nagy versenyt a Balatonon és európai tavakon.
Csillaghajóban 1965-ben kezdett versenyezni. Molnár Albin, az akkori szövetségi kapitány hívta mancsaftnak Gosztonyi András mellé. Első bajnoki címét 1967-ben nyerte. 1968-ban a vitorlás szövetség őket javasolta a mexikói olimpiára, de végül nem ők utaztak. 1972-ben kijutottak a müncheni olimpiára, ahol a nyolcadik helyen végeztek.
Testvérével, Holovits Tamással, csillaghajóban a moszkvai olimpián a 10. helyen, az 1984-es Barátság-versenyen a 3. helyen zártak.
A szöuli olimpia előtt, 1987-ben testvére kiszállt a hajóból. „Nem volt már bennem annyi erő és kedv, hogy végigcsináljam a válogatót. Pláne nem egy új mancsafttal. Nem is lett volna fair. Szöulba már Tenke Tibiéknek kellett menni…” - nyilatkozta akkor a kétszeres olimpikon vitorlázó.
Később nagyhajós osztályban versenyzett. Holovits György az 1997-től működő Holovits Vitorlásbolt és Vitorlásiskola alapításával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Balatonföldvár a magyar vitorlássport egyik bázisa lett. Nem is véletlen, hogy az egykori olimpikon Balatonföldvár díszpolgára lett.
(MOB-hunsail.hu)
Keresés