Először bajnok a Győr női csapata
A Győr nyerte a női kosárlabda-bajnokságot, miután vasárnap a döntő ötödik mérkőzésén 61-55-re verte idegenben a címvédő Sopront.
A győriek összesítésben 3-2-re nyerték a párharcot, s első aranyérmüket ünnepelhették.
A döntőt pályaelőnnyel kezdő Sopron megnyerte az első hazai találkozóját, majd így tett a Győr is. Ezt követően a Győr Sopronban, míg a Sopron Győrben győzött, végül jött a minden eldöntő vasárnapi, ötödik találkozó, amelynek utolsó negyedét a hazaiak hétpontos előnnyel kezdhették. Ám a győriek 18-5-re hozták ezt a szakaszt, megfordították a meccset, s megszerezték első bajnoki címüket.
Székely Norbert, a Sopron vezetőedzője:
„Az utolsó percekre mind fizikálisan, mind fejben elfogytunk. Elsősorban támadásban blokkoltunk le, s nem tudtunk olyan sebességgel játszani, mint addig. Gratulálok a Győrnek, megérdemelten lett bajnok.”
Füzy Ákos, a Győr mestere:
„Határtalan boldogság és büszkeség lakozik bennem. A csapat azt mutatta, ami egész évben a védjegye volt, megalkuvás nélkül harcolt és vesztett helyzetből talpra állt.”
Eredmény, döntő, 5. mérkőzés:
Uniqa-Euroleasing Sopron - Uni Seat Győr 55-61 (14-16, 15-8, 21-19, 5-18), Sopron, 1400 néző
Legjobb dobók: Horti 14, Kuraszova 14/6, Fegyverneky 11, illetve Bujdosó 18/9, Rasheed 15/3, Ciglar 13/3, Hollingsworth 13
(Forrás:MTI)
Keresés