Értékeltek és előre tekintettek Tiszaújvárosban
A TVK-Mali Triatlon Klub a korábbi évek hagyományait követve ezúttal is a Tiszaújvárosi Sportcentrum súlyemelőtermében tartotta meg évzáró-évindító összejövetelét. A klub, a MOB kiemelt, támogatott módszertani edzés- és utánpótlásközpontja.
A január 10-én megtartott eseményen Lehmann Tibor klubelnök köszöntötte az egybegyűlteket, akik ezt követően megtekinthettek egy kisfilmet dr. Márkus Gáborról, a tiszaújvárosi triatlon tavaly augusztusban eltávozott megalapítójáról, a TVK-Mali Triatlon Klub örökös, tiszteletbeli elnökéről.
"Nem lennénk ma itt, ha nem lett volna Gábor, és a város sem lenne a triatlon világtérképén, ha nem hozta volna ide a világkupát és nem találta volna ki a Triatlon Nagyhét sorozatát" – mondta Lehmann Tibor. "Mindannyian, akik ismerhettük őt, azonosulni tudtunk az általa képviselt értékekkel. Elvesztése után, szinte azonnal úgy döntöttünk a családdal, az önkormányzat vezetőivel, a rendezői gárdával, hogy folytatjuk, mert tovább kell óvnunk ezt az óriási értéket. A TVK Triatlon Nagyhét szervező bizottságát Márkus Gergellyel és Márkus Balázzsal együtt irányítjuk majd."
"Szerencsés helyzetben voltam, hiszen én a triatlonnal együtt nőhettem fel itt Tiszaújvárosban, miközben testközelből élhettem meg azt a szellemiséget, amit Édesapánk képviselt" – fogalmazott Márkus Balázs. "Elhivatottság, tisztelet, alázat, minőségre törekvés és még sorolhatnám, ami jellemezte őt. Úgy gondolom, hogy kötelességünk méltóképpen tovább vinni azt, amit ő felépített. A mai fiataloknak óriási erőt adhat az a példa, hogy sikert nem csak Amerikában, Nyugat-Európában, hanem Tiszaújvárosban is el lehet érni. A világ triatlon elitjével egy közösségben lenni bizony hatalmas motivációt jelent a következő generációk képviselőinek. Bízom benne, hogy még nagyon sokáig megtapasztalhatjuk ezt a sok-sok pozitívumot, amit a TVK Triatlon Nagyhét, a tiszaújvárosi triatlon élet jelent!"
Az est következő részében a 2013-as esztendő került górcső alá.
"Ami a rendezvény-oldalt illeti, Magyarországon egyedülállóként, megszakítás nélkül 22. alkalommal hívtuk életre a Tisza Triatlont, melynek két napján ezernél többen álltak rajthoz" – hangsúlyozta Lehmann Tibor, aki vezetőedzőként is ténykedik az egyesületben. "A Jabil 3próba szabadidősport eseménysorozatunkon részvételi rekordokat regisztrálhattunk, a TVK Triatlon Nagyhét szabadidősport eseményei tavaly is nagy létszámot mozgósítottak. Újdonságot jelentett a Mikulás-úszás és a Fitnesz-futás. Értelemszerűen a Nagyhét második hétvégéje jelentette a csúcsot. Mind a nemzetközi, mind a magyar sportági szövetség, a versenyzők, sportvezetők és a nézők elégedettségét is kiérdemeltük. A másik fontos területet a versenyzés jelenti. Hosszú évek óta tartjuk előkelő helyünket az egyesületi rangsorban. Még nincs meg a végleges sorrend, de az 1-2. helyen tanyázunk. 70 licences versenyzőnk van, melyhez 40 újoncot is hozzá számolhatunk. Ami a magyar bajnokságokat illeti, egyéniben 16 arany, 10 ezüst- és 11 bronz, míg csapatban 10 arany, 8 ezüst és 6 bronzérem volt a tavalyi „termés”. Mindehhez hozzá tartozik, hogy 13 korosztályos válogatott versenyzővel büszkélkedhetünk. A szakmai munkában Fodor Ágnes, Filep Csaba, az ilyen irányú főiskolai tanulmányokat folytató élversenyzőnk, Balogh Bence, valamint a miskolci úszó-tréningeken Fridrich László közreműködésére számíthatok. Azt gondolom, hogy arra is méltán lehetünk büszkék, hogy Tiszaújváros a MOB utánpótlás-nevelési és módszertani központja triatlon sportágban, elismerve ezzel az itteni szakmai munkát, a feltételeket. Annak bizonyságára, hogy ez valóban nagy dolog, rajtunk kívül jelenleg csupán egy ilyen központ létezik, Budapesten, a jégkorongozóké. Azt is meg kell említenünk, hogy a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) 2009-ben a világon először akkreditálta a mi edzőközpontunkat, melyet azóta is rendszeresen ajánlanak a szövetségek figyelmébe. Csak egy példa: tavaly, a londoni világbajnokság előtt nálunk edzőtáborozott a brit ifjúsági és junior válogatott, melynek tagjai az itteni Európa-kupa futamon harcolhatták ki a hazai vb-indulást. Tiszaújváros önkormányzata, a TVK, a Jabil Circuit Magyarország Kft., az Inno-Comp Kft., az MB Barter&Trading S.A, a MOB, az MTSZ és további támogatóink mellett ezúttal is külön köszönetet kell mondanunk a szülőknek azért a hatalmas segítségéért, melyet versenyzőinknek és nekünk nyújtanak. Sportolóink közül nem lesz mindenki világbajnok, de mindenki egészséges emberként, egészséges értékrenddel vághat majd bele a nagybetűs életbe, ami szintén közös sikerünk."
A tavalyi eredmények alapján, korcsoportonkénti bontásban – az összefoglaló videók levetítése mellett - ajándékot vehettek át a sportolók, valamint a közreműködők. Az átadásokat követően Márkus Gergely, az ITU Lausanne-ban dolgozó sportigazgatója elmondta, hogy pályafutása során bárhová sodorja az élet, mindig Tiszaújvárosba fog hazajönni. A világkupával kapcsolatban megtudhattuk tőle, hogy amíg a város, a támogatók, a csapat együtt van, addig nem lehet kérdés a nemzetközi szervezet maximális támogatása. A tiszaújvárosi versenyek, az egyesületi teendők mellett az „Ifj. Márkus Gábor Alapítvány a magyar triatlonsportért” jelenti a harmadik fontos pillért, mely továbbra is meghatározó összetevője lesz tevékenységüknek.
"Kapcsolódva Márkus Gergely gondolatához, véleményem szerint mindenki, aki szerepet vállal a magyar triatlonban, hazajön Tiszaújvárosba, a triatlon városába, ahol nagyon szeretik ezt a műfajt!" - hangsúlyozta dr. Nemes Nagy Tibor, az MTSZ megbízott főtitkára, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tagja. "Ha mindenki annyit tesz hozzá a jövőben a magyar triatlonhoz, mint Tiszaújváros, akkor jó néhány év múlva, hazai szinten az egyik legsikeresebb sportág lehetünk. Ígérem, hogy a szövetség megtalálja azokat a további műhelyeket, melyek meghatározzák a fejlődés útját. Tiszaújvárossal ebből a szempontból is csak nyerhet a magyar triatlonsport!"
Bráz György, Tiszaújváros polgármestere zárszavában kicsit visszatekintett a település életére. Kiemelte, hogy két dolognak, az iparnak és a sportnak köszönhetik az ismertségüket. Az ipar mellett, a 90-es évek előtt a kajak-kenu, a súlyemelés és a TVK jégpályája, míg ezt követően egyértelműen a triatlon révén került a figyelem középpontjába Tiszaújváros. A triatlon az elmúlt bő húsz év alatt nagyon sok emberben alakította ki a lokálpatriotizmus érzését, melyet egyetlen más sportág sem mondhat el magáról. "Tiszaújváros önkormányzata, képviselő testülete – hasonlóan az eddigiekhez – minden szinten ott lesz a triatlon mellett" – mondta a városvezető. "Augusztus 2-10. között találkozzunk idén is a TVK Triatlon Nagyhéten, a világkupán! Vigyük tovább együtt azt, amit egy csodálatos emberrel, dr. Márkus Gáborral elkezdtünk, felépítettünk!"
A vacsorával, kötetlen beszélgetéssel befejeződő eseményt megtisztelte jelenlétével dr. Martinovics Szilvia, a Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ) elnöki tanácsadója, Farkas Zoltánné önkormányzati képviselő, Simon Edit, az Eötvös Gimnázium igazgatója, Dorony Attiláné, a Református Általános Iskola vezetője, dr. Fülöp György, Tiszaújváros alpolgármestere, Pék György, a MAN tiszaújvárosi képviseletének vezetője, dr. Kucsma János, az MB Barter& Trading S.A ügyvezető igazgatója, Kiss László önkormányzati képviselő, Török Dezső önkormányzati képviselő és Gál Csaba, a Tiszaújvárosi Sportcentrum Kft. ügyvezetője is.
(TVK-Mali - MOB)
Keresés