Féltávú Ironman-verseny lesz Budapesten
Jövő augusztus 23-án féltávú, azaz 1,9 kilométer úszásból, 90 kilométer kerékpározásból és 21,1 kilométer futásból álló Ironman-versenyt rendeznek Budapesten.
A csütörtöki sajtótájékoztatón kiderült, hogy a rendezvényre a mellékversenyekkel együtt összesen 4000 indulót várnak, köztük 2500 külföldit, a kísérőket is beleszámítva pedig nagyjából tízezren érkeznek majd Budapestre, mintegy 70 százalékuk külföldről.
"Huszonöt éve, az első profi Ironman-versenyem óta erről álmodok. Egy esztendeje ezt tervezzük és szervezzük. Több tízezer szurkolót és több százezer televíziónézőt remélünk" - mondta a több Ironman-viadalon győztes, 2005-ben visszavonult Kropkó Péter (a képen), az eseményt szervező Kropkó Promotion vezetője.
A sportember könnyeivel küszködve beszélt arról, hogy aki elindul egy Ironman-versenyen, az már bajnok, aki célba ér, az hős. Szerinte az Ironman a mindennapi hősökről szól, mert ez az a sport, amelyben a 2000. célba érkező nagyobb tapsot kap, mint a győztes.
Az Ironman-sorozat nemzetközi szervezőjének (World Triathlon Corporation - WTC) képviseletében Kai Walter kijelentette, Budapest tökéletes helyszín, mert egyrészt kiváló infrastruktúrával rendelkezik, másrészt lenyűgöző.
"A budapesti az első kelet-európai versenyhelyszín lesz az Ironman-sorozatban, melynek évente 180 ezer indulója van" - mondta Kai Walter, aki hozzátette, a magyar fővárosban a különféle kategóriákban összesen 50 helyet osztanak majd ki a féltávú Ironman-vb-re.
A WTC regionális vezetője a budapesti viadalig visszaszámláló órával ajándékozta meg Kropkót. Az MTI kérdésére elárulták, a két fél kettő plusz két évre szóló szerződést kötött, de mindkét érdekelt hosszú távra tervez.
"Az emberiség egyik legnagyobb találmánya a sport, amelynek nevelő és közösségépítő szerepe megkérdőjelezhetetlen. A triatlon pedig az egyik legdinamikusabban fejlődő sportág. Az lenne a legideálisabb, ha a társadalom csupa Ironmanből állna" - mondta Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért és ifjúságért felelős államtitkára, aki hangsúlyozta, a jelenlegi sportbarát kormány egyik nagy eredménye, hogy míg 2010-ben 234 ezer gyermek volt igazolt sportoló, mostanra a számuk 302 ezerre nőtt.
A politikus az MTI kérdésére úgy válaszolt, arról még nincs döntés, mennyi pénzzel támogatják az eseményt, de azt megjegyezte, a Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ) remek sportágfejlesztési koncepciót dolgozott ki, amely támogatásra érdemes. "Ez egy nagy lépés célunk elérésében, hogy közelebb hozzuk a sportágat az emberekhez. A triatlonvilágnak megmutatjuk Budapestet, a budapestieknek pedig a triatlont" - jelentette ki Bíró Marcell, az MTSZ elnöke.
A sajtótájékoztatón elhangzott, a pálya útvonaláról még nem született döntés, ez az elkövetkezendő hetekben várható.
(Forrás: mti)
Keresés