Kékesi Márton 30. műlesiklásban
A magyar férfi alpesi sízők utolsó egyéni számukban, szlalomban mérkőztek a minél jobb eredményekért csütörtökön a Jongphjong Alpesi Síközpontban, a phjongcshangi téli olimpián. Kékesi Márton és a sérült hüvelykujjal síző Samsal Dalibor 67 ország 108 versenyzőjével küzdött meg. Kékesi az első futamban 38. lett, Dalibort kizárták. Marci a második futamban tovább javított és végül a 30. helyet szerezte meg.
A délelőtti futamban Dalibor 43.-ként, Kékesi 81.-ként indult. A rajtvonalat 1176 méter, a célt 965 méter magasságban jelölték ki.
A phjongcshangi olimpián két bajnoki címet szerző Marcel Hirscher nem tudott triplázni, hiszen az első futamban kiesett. A legjobb időt a norvég Henrik Kristoffersen (47.72 másodperc) érte el.
Az edzésen megsérül Samsal Dalibor nem tudta biztonsággal fogni a síbotot, rontott, és kizárták.
"Nem volt könnyű a pálya, ennek ellenére az eleje jól sikerült."
A 38. időt jegyző Kékesi Márton azt mondta, gyorsan és hiba nélkül ment le a pályán.
"Ebből látszik, hogy a szlalom az én számom. Általában a második futamban jobb időt szoktam menni, bízom benne, hogy ez most is így lesz. Célom, hiogy az első harmincban végezzek!"
A második futamban a Fullsport SE versenyzője sikerrel teljesítette a futamot, és végül a 30. helyet szerezte meg.
Az első futamban élen álló norvég Henrik Kristoffersen, aki az idény versenyeinek többségén dobogós volt a világversenyeken a második futamban a pálya felső szakaszában hibázott és kiesett. Az aranyérmet a svéd Andre Myhrer szerezte meg, mögött meglepetésre a svájci Ramon Zenhaeusern lett a második, harmadikként pedig a címvédő osztrák Mario Matt öccse Michael zárt.
A magyar sízők, Hozmann Szonja, Maróty Mariann Mimi, Kékesi Márton és Samsal Salibor legközelebb - az olimpián utolsó versenyükként - szombaton a csapatversenyben állnak rajthoz.
(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés