Harcsa Zoltánnak, amiért Bakuba jött, már megvan, de többet akar
Harcsa Zoltán ökölvívó bejutott a pénteki elődöntőbe a 75 kg-osok között, és nagyon bízik benne, hogy az aranymeccsen is érdekelt lesz a bakui Európa Játékokon.
Az utolsó még állva magyar bokszolónk azt követően, hogy a 16 között legyőzte az ukrán Vladiszlav Voitaliukot, a negyeddöntőben, szintén egyhangú pontozással, túljutott a lengyel Kamil Gardieliken. Az elődöntőben az azeri Szajbula Muszalov lesz az ellenfele.
„Nagy dolog érmet szerezni az első Európa Játékokon, és ami szintén nagyon fontos: az első négy kijut az olimpiai kvalifikációs világbajnokságra. Ezért jöttem, ez már megvan” – mondta Harcsa a mob.hu-nak.
Az FTC öklözője úgy érezte, az első két és fél menetben dominált, a végére azonban nagyon elfáradt, és nem elsősorban fejben, hanem fizikálisan, a teste nehezebben reagált a kelleténél.
Hozzátette, végig ott motoszkált a fejében, hogy ő az utolsó mohikán a magyar ökölvívók közül, ami plusz terhet rakott a vállára, de örül, hogy végül sikerült megbirkózni vele.
Harcsa Zoltán mindenkit megnyugtatott, két nap bőségesen elegendő ahhoz, hogy regenerálódjon, ugyanakkor azzal is tisztában van: nagyon meg kell vernie az azerit ahhoz, hogy a pontozóbírók győztesnek hozzák ki.
És hogy mi kell a sikerhez? A bokszoló szerint erő, kitartás és akarás.
(MOB, boxing.hu, fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés