Héraklész Gála: Késely Ajna és Milák Kristóf 2017 legjobb utánpótláskorú sportolói
Két úszót, Késely Ajnát és Milák Kristófot választották 2017 legjobb utánpótláskorú sportolójának, a díjakat kedden délután a hagyományos Héraklész Gálán adták át.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkárságának ünnepségén a tavalyi esztendő korosztályos és felnőtt kontinens- és világbajnokságain, valamint a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon legeredményesebben szerepelt utánpótláskorú versenyzőket és edzőiket részesítették elismerésben.
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy a Héraklész Bajnokprogram 2001-ben indult útjára az új utánpótlás-nevelési stratégia első részeként. Hozzátette: a program akkor még 13, mára viszont már 21 sportágat menedzsel, és véleménye szerint egyértelműen beváltotta a hozzá kapcsolódó pozitív igényeket.
„Öröm látni és tapasztalni, hogy a programoknak köszönhetően évről évre nő azon fiatal sportolók száma, akik fantasztikus sikereket érnek el a korosztályos világversenyeken, arra pedig még inkább büszkék lehetünk, hogy akadnak olyanok, akik már a felnőttek között is bontogatják szárnyaikat, sőt komoly eredményeket érnek el" - fogalmazott Szabó Tünde a Uránia Filmszínházban megtartott rendezvényen, ahol Sárfalvi Péter helyettes államtitkárral, Kulcsár Krisztiánnal, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökével, és Vékássy Bálint MOB-főtitkárral 12 sportág 40 versenyzőjét és 30 edzőjét díjazták.
A férfiaknál Milák Kristóf azzal érdemelte ki az elsőséget, hogy a tavalyi junior úszó Európa-bajnokságon 200 méter pillangón győzött, a junior világbajnokságon két aranyérmet nyert (100 és 200 m pillangó), a budapesti felnőtt vb-n pedig 100 méteren ezüstérmes lett.
A nőknél Késely Ajna annak köszönheti győzelmét, hogy a junior úszó világbajnokságon egy arany- (400 m gyors) és két ezüstérmet (200 és 800 m gyors) szerzett, a felnőtt vb-n pedig 400 m gyorson hatodik lett.
Az egyéni sportágak csapat kategóriájában a férfiaknál a 4x200 és 4x100 méteren junior világbajnok úszóváltó lett a legjobb. Milák Kristóf, Márton Richárd, Németh Nándor, Barta Márton és Lakatos Dávid mindkét váltóban helyet kapott, míg Holló Balázs és Kalmár Ákos csak a hosszabbik távon szerepelt. A nőknél a két ifjúsági Európa- (500 m és 1000 m), valamint 500 m-en egy világbajnoki címet nyert Biben Karina Klaudia, Bakó Olga kajak kettes végzett az élen.
A klasszikus csapatsportágak kategóriájában csak egy győztest hirdettek, itt az a U16-os Eb-n és a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon egyaránt második női kosárlabda-válogatott tagjai vehették át az elismerést.
A Héraklész Bajnok- (14-18 évesek), illetve Csillagprogram keretében (18-23 évesek), 21 sportágban évente több mint 1400 tehetséges fiatal sportoló részesül rendszeres állami támogatásban.
Az összetett legjobbak:
férfiak:
1. Milák Kristók (úszó)
2. Varga Ádám (kajakozó)
3. Siklósi Gergely (párbajtőrvívó)
nők:
1. Késely Ajna (úszó)
2. Pusztai Liza (kardvívó)
3. Gazsó Dorka Alida (kajakozó)
(MTI, fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés