Hivatalosan is megnyitották a Lausanne-i 2020-as III. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékokat
Rendkívüli ünneplés és színkavalkád közepette nyitották meg a harmadik ízben zajló téli ifjúsági olimpiai játékokat. Az eseményen részt vett többek között Thomas Bach, a NOB elnöke, valamint Virginie Faivre, a svájci ötkarikás esemény szervezőbizottságának elnöke is.
A nyitóünnepség során a sport jövőjét jelképező fiatalság, valamint a rendező ország kultúrája és történelme előtt tisztelegtek. Mindemellett fontos szerepet kapott a nemek közti egyenlőség, a fenntartható kivitelezés, valamint az emberiség sokszínűségéből fakadó egység is.
Virginie Faivre, az ifi olimpia szervezőbizottságának elnöke mindenkit üdvözölt az olimpizmus fővárosában, az olimpiai mozgalom hazájában, Lausanne-ban. A fiatal versenyzők most már a saját történetüket írják, most jött el az idő életreszóló barátságokat kötni. Svájc már nagyon várta a versenyzőket.
Thomas Bach, a NOB első embere szintén mindenkit köszöntött a 2020-as lausanne-i téli olimpián, a sportolóknak pedig úgy üzent, "Üdvözöllek titeket itthon!" Ez az első alkalom a fiatal sportolók számára, hogy ötkarikás eseményen vesznek részt, így közelebbről megismerkedhetnek az olimpiai értékekkel, új barátságok köttethetnek, valamint felértékelődik a fair play szerepe, hangsúlyozta a sportvezető. A sportolók állnak a középpontban, ennek megünneplése érdekében pedig Thomas Bach arra kérte az öt kontinenst képviselő 1-1 sportolót, hogy álljanak fel egy közös kép erejéig.
Rövid beszédében a svájci elnök, Simonetta Sommaruga, megnyitotta a játékokat.
Ezt követően meggyújtották az olimpiai lángot az új Malley Ice Rink jégcsarnokban, így a játékok hivatalosan is kezdetét vette.
A győzelmi ceremónia két lépcsős, egyszer a versenyszámok után, majd pedig Lausanne szívében a Medal Plazaban ünneplik az összes szám három legjobb sportolóját minden este. Az ünnepség után ingyenes koncertek és lemezlovasok kezeskednek a jó hangulatért.
A Lausanne-i III. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékokat fergeteges party keretében zárják majd le január 22-én.
A magyarok zászlaját St. Moritz-ban Bíró Hanna, Lausanne-ban Szarvas Kristóf vihette a megnyitón.
A január 9–22. között megrendezett ötkarikás multisport-eseményen 79 nemzet 1880 sportolója vesz részt, ahol teljes a nemek közti egyenlőség. 23 magyarért szurkolhatunk a játékok alatt – ez az eddigi legtöbb egy téli ifjúsági olimpián. Hazánk versenyzői 10 különböző szakágban (3x3-as jégkorong, alpesi sí, curling, freestyle síelés, gyorskorcsolya, műkorcsolya, rövidpályás gyorskorcsolya, sífutás, síugrás) bizonyíthatnak. A 13 versenynap alatt 81 aranyérmet osztanak majd ki: 34 fiú és 34 lány versenyszám mellett 13 vegyes csapatversenyt is rendeznek.
Fotó: MOB/Szalmás Péter, Olympic Channel
Keresés