Hogyan lett Tóth Cecília az első női bíró a 3X3-as kosárlabda Európa Kupa férfi döntőjén?
Amikor megtudta, kiválasztották, hogy bíróként részt vegyen az első nagyobb 3X3-as kosárlabda-viadalán, az érzelmes Tóth Cecília könnyekben tört ki. Az öröm könnyei voltak ezek számára, aki azóta örvend különösen nagy tiszteletnek, amióta két évvel ezelőtt a Kínában rendezett FIBA U23-as világbajnokságon berobbant a köztudatba. A 3x3-as kosárlabda ötkarikás debütálására ugyan még tokióig várni, de addig is ismerkedjünk Tóth cecília történetével.
„Az U23-as világbajnokságon azt gondoltam; jól van Cecília, ez egy egyszeri alkalom. Adj bele mindent, mert nem kizárt, hogy többé nem adatik meg, hogy egy ehhez hasonló nagy eseményen bíráskodj, szóval élvezd, de tedd oda magad” – emlékezett vissza Tóth.
Miközben kiélvezte az összes pályán töltött pillanatot, azt is bebizonyította, ő sokkal több egy egyszeri csodánál. Tóth rendkívül keresett játékvezetővé vált, amit jól mutat, hogy ő vezette a férfiak tavalyi, Debrecenben rendezett Európa Kupa fináléját.
„A döntő dirigálásának lehetősége az elképzelhető legjobb visszajelzés volt számomra” – mondta. „Emlékszem, hogy csak néhány nappal a döntő után fogtam fel igazán, hogy tényleg én vezettem az aranymeccset. Nagyjából két napba telt, mire ráeszméltem, mi is történt velem.”
„2019 nyara maga volt a csoda. Egyik álomból estem a másikba, a legjobb pillanataimat éltem.”
Tóth eredetileg kosárlabdabíróként végzett, de látva a hátterét a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) felkérte, vezessen 3X3-as kosárlabda meccseket. A 30 esztendős Tóth Cecília 2012-ben játszott először 3X3-as kosárlabdát és egyből a magyar csapat alapemberévé vált, olyannyira, hogy 2014-ben és 2016-ban világbajnokságon is képviselhette hazáját.
„A szövetségem megkeresett és azt mondták, egy játékvezetőt tudnak Lipikbe, Horvátországba küldeni egy licenszszerző táborba” – idézte fel. „Úgy gondolták, mivel én játszottam 3X3-as kosárlabdát, miért ne szerezhetném meg a licenszet. Óriási megtiszteltetés volt és gondolkodás nélkül rábólintottam az ajánlatra.”
Tóth azóta elmélyült a szakmában és tüzetesen tanulmányozza a korábbi tornák felvételeit, emellett webináriumokon is részt vesz, hogy tovább fejlődjön, mint játékvezető.
Kihívás volt megértetni a játékosokkal és a szurkolókkal a szabálytalan elzárás szabályát, különös tekintettel az elzárásba vezetés lezárással szabályának részleteire, ugyanakkor egyáltalán nem találkozott tartós ellenségeskedéssel, holott a legtöbb sportban nem egyszer rosszul bánnak a bírókkal.
Ez is kitűnően illusztrálja azt a bajtársiasságot, amely jelen van a 3X3-as kosárlabdázók, a játékvezetők és a szurkolók között.
„Imádok bíráskodni, mert sok a világ számos helyéről érkező emberrel találkozhatok” – mondta. „A pályán és azon kívül is tudnom kell együttműködni velük, egy torna végére pedig egy család leszünk. Még némelyik játékos is barátként üdvözöl bennünket.”
Tóth Cecília a gyors felemelkedése után fiatal játékvezetők mentora lett és mi sem természetesebb, példakép a bíráskodás katlanjába bemerészkedő nők számára. „Tényleg remélem, hogy egyre több női játékvezető lesz, nem csak a 3X3-as kosárlabdában, hanem a többi sportágban is.”
„Azt tanácsolom a női játékvezetőknek, hogy legyenek erősek, dolgozzanak keményen és maradjanak alázatosak és magabiztosak.”
„És soha ne féljenek feltenni a kérdéseiket.”
(Forrás: FIBA; képek: FIBA, Nemzeti Sport)
Keresés