Huszadszor rendezik meg a streetball versenysorozatot
Idén huszadszor kerül sor a kosárlabda streetball versenysorozatra, amelyen a 23 év alattiak már a nemzetközi szövetség (FIBA) olimpiai törekvésének jegyében lépnek pályára.
Az esemény szerdai sajtótájékoztatóján Kucsera József főszervező kifejtette: az idei programban az új 3x3-as rendszer szerint - például játékvezető irányításával - küzdenek majd a fiatalok, mivel a FIBA legkésőbb a 2020-as nyári játékokra ötkarikás sportággá szeretné tenni a streetball 3x3-at.
„A társasági adókedvezménynek köszönhetően jelentős segítséget tudunk nyújtani a streetball iránt érdeklődő, utánpótláskorú játékosok szerepeltetéséhez - jelentette ki Bodnár Péter, az MKOSZ igazgatója. - A FIBA szándékait mutatja, hogy idén még meghívásos alapon, csak világbajnokságra kerül sor a 3x3-as rendszerben, jövőre viszont már Európa-bajnokság selejtez a vb-re."
A zsákolóbajnokság győztese másodmagával elutazhat az NBA európai előszezonjának egyik mérkőzésére, idén várhatóan a Boston Celtics és a Dallas Mavericks tart bemutatókörutat.
A nyolc állomásból álló sorozat - melynek két arca a 79-szeres válogatott Béres Tímea és a nemzeti csapatban 98-szor szerepelt Báder Márton - szeptember 22-én zárul a Városligetben, párhuzamosan az idén 100 éves magyar szövetség (MKOSZ) jubileumi ünnepségével.
A nevezési díj csapatonként nyolcezer forint.
Az idei streetball-sorozat helyszínei:
május 19.: Kőbánya
június 9.: Nyíregyháza
június 24.: Békéscsaba
június 30.: Oroszlány
július 28.: Zánka
szeptember 1.: Körmend
szeptember 8.: Szekszárd
szeptember 22.: Városliget, FŐGÁZ Budapest Open
(Forrás: MTI)
Keresés