Kalandos kvótaszerzés dzsúdóban
Nem mindennapi körülmények között szerezte meg a hét végén londoni paralimpiai kvótát a dzsúdós Papp Gábor.
A szövetség hétfői tájékoztatása szerint a plusz 100 kg-os súlycsoportban induló magyar versenyző abban a hitben utazott el a hétvégi heidelbergi nemzetközi versenyre, hogy ott egy kanadai ellenféllel ki-ki meccset kell vívnia a nyári játékokon való indulás jogáért.
A helyszínen kiderült, hogy mérkőzés nélkül mindkét sportember ott lehet Londonban.
Jean Cloud, a Látássérültek Nemzetközi Sportszövetségén (IBSA) belül működő judo szekció elnöke arról tájékoztatta a küldöttségeket, hogy mivel a britek ebben a súlycsoportban nem indítanak versenyzőt, az algériaiak dzsúdósa pedig nem ment át a klasszifikáción (független szakértőkből álló orvos csoport szerint nem olyan mértékű a látássérülése, hogy azzal részt vehetne a paralimpián), felszabadult két hely, melyet a világranglistás helyezésük alapján a kanadai és a magyar sportoló foglalhat el.
Papp Gábor londoni kvótája akkor tekinthető majd hivatalosnak, ha az IBSA írásban is megerősíti a Németországban szóban adott tájékoztatását.
(Forrás: MTI)
Keresés