Konzultáción a vitorlázók és a műugrók
Az olimpiai sportági konzultációs sorozat a vitorlázók és a műugrók megbeszélésével folytatódott október 15-én, a MOB székházában.
A megbeszélések fókuszában ezúttal is a 2013-as eredmények, tapasztalatok, a 2014-es és hosszabb távú tervek szerepeltek. A konzultáción a vendéglátó MOB és a szövetségek vezetői, szakemberei mellett a Nemzeti Sportközpontok, az EMMI sportért felelős államtitkársága és a Sportkórház képviselője is jelen volt.
A jelenlévők az eredményekre, a szakmai munkára, az egészségügyi háttérre, az edzőképzés színvonalára, az edzőutánpótlásra, az utánpótlás-nevelés helyzetére és az infrastrukturális háttérre is kitértek.
Mindkét szövetség megbeszélésén elhangzott, hogy e héten kötötte meg az újabb olimpiai ciklusra szóló együttműködési szerződést a MOB és a Béres Gyógyszergyár. A támogatás keretében, az olimpiai sportágak válogatottjai, bevizsgált táplálék-kiegészítőkre számíthatnak - ez nagy segítséget jelenthet egy-egy sportágnak a felkészülés időszakában. Dr. Téglásy György főorvos mindemellett a szövetségek és a Sportkórház együttműködését szorgalmazta, és a válogatottak szűrésére hívta fel a figyelmet.
A vitorlásoknál dr. Kollár Lajos elnök (balról a második) beszámolt arról, hogy a szövetségben változás történt a közelmúltban, a szövetség élére új elnökség került, majd a szervezeti változások köveztkeztében a főtitkári feladatokat Holczhauser András (balra) látja el.
"Évtizedek óta nem volt ilyen kiemelkedően sikeres esztendők, elég a nemzetközi utánpótlás-eredményekre, a világbajnoki címekre gondolni. Az előző vezetés sikereként is elkönyvelhető, hogy a jelentős műhelymunka beérni látszik. Nagy reményekkel készülünk Rióra, akár dobogós helyezésekben is bízva" - mondta bevezetőjében az új elnök.
A sportág ugyan nem szerepel a 16, rendkívüli olimpiai sportágfejlesztési támogatásban szereplők között, de, mint azt dr. Bartha Csaba, a MOB sportigazgató-helyettese elmondta, egy kormányrendelet felzárkóztatási keretet biztosít a "körön kívüli" sportágaknak, az ilyen jellegű támogatásra a vitorlázóknak is jó esélye lehet.
A megbeszélésen elhangzott, a szövetségnek gondot jelent, hogy nincsen saját területe, illetve a technikai háttér, például a mentőmotorosok fenntartása, üzemeltetése, felújítása.
Szóba került az is, hogy jelentős számú a szabadidős vitorlázó, aki ugyanakkor rendszeresen részt vesz a különféle versenyeken is, mégis, más kategóriát jelentenek, mint egy rendszeresen versenyző olimpiai vagy válogatott kerettag.
A szakmai munkáról Litkey Árpád szövetségi kapitány tájékoztatott, az egészségügyi vonatkozásokat a januártól keretorvosi feladatokat ellátó dr. Gógl Álmos Zalán ismertette.
A műugróknál dr. Vereczkey Zoltán elnök (balról) a megbeszélésen hangsúlyozta, a rövid távú célok megvalósítása, valamint a riói felkészülés mellett elindult a hosszú távú tervezés és előkészítés a 2021-es, budapesti vízes vébé tekintetében.
Az elnök hangsúlyozta, a versenyzők felkészülésével kapcsolatban nagy problémát jelent a létesítményhiány, ugyanakkor a szakembergárda, az edzők felkészültsége, alázatos munkája, elszántsága dícséretet érdemel. "Az, hogy Eb-hatodik versenyzőnk van, valamint, hogy az olimpiákra kvalifikálni tudnak a versenyzőink, mindez edzőink felkészültségét is dícséri" - mondta Vereczkey Zoltán.
Elhangzott több téma közt, hogy Bartha Nóra befejezte versenyzői pályafutását, valamint, a szövetség iskolai műugró csoport létrehozásán dolgozik. Felvetődött a 2021-es vízes vébé tükrében, az úszókhoz való visszatagozódás lehetősége is.
Gémesi László főtitkár és Haász Katalin szövetségi kapitány problémaként vetette fel az edzéslehetőségek szűkösségét, továbbá, hogy a szövetségnek új elugró deszkára van szüksége, ennek megvásárlása azonban problémát jelent. Az NSKI részéről Vaskuti Máté elmondta, az ugrótorony mobil lefedésének megvalósítása éppen napirenden van.
Dr. Kamarás Gabriella, a szövetség keretorvosa az egészségügyi háttérről beszélt.
Gémesi László a konzultáció végén köszönetet mondott a MOB-nak: "A MOB törődését, odafigyelését megköszönjük, érzékelhető, hogy megnyílnak a csatornák!" - zárta a főtitkár.
(Fotók: MOB/Kovács Anikó)
Keresés