Londoni kvótások: Csernoviczki Éva román és japán riválisát tartja legtöbbre

A nyolctagú magyar olimpiai cselgáncskülönítmény 48 kilósok között induló tagja, Csernoviczki Éva nem csak a legkisebb, de egyben talán a legstabilabb tagja is a csapatnak. A tatabányaiak kiválósága ugyanis az ifjúsági, a junior, majd az U23-as Európa-bajnokságon begyűjtött érmeit követően a felnőttek között is igen jól áll: eddig a kontinens bajnokságokról három ezüst- és két bronzérmet sikerült elhoznia, s gyűjteményéhez még hozzá tartozik a 2011-es világbajnokságon kiharcolt harmadik hely medálja is.

„Bár még a fiatalabb versenyzők közé tartozom, azért ezekben az eredményekben lassan két évtizedes munka van” - adta a felvilágosítást 48 kilós élversenyzőnk. „Én ugyanis már 1993-ban, hét éves koromban ott voltam az edzőteremben édesapámmal, aki a mai napig is az edzőm. Akkor még az újpestiek kihelyezett tagozataként működött a judó szakosztály Tatabányán, amely a jelenlegi szervezeti formában 2001. óta létezik.

- Mikor fordult a dolog komolyra, mikor jött az első, figyelmet érdemlő eredmény?

„Tíz éves lehettem, amikor Újpesten, a Karácsony Kupán első lettem és ez a siker engem akkor nagyon „feldobott”. Később a sort sikerült folytatnom, az ifjúsági Európa-bajnokságokon szerzett érmek pedig végleg megszabták a következő évek tennivalóit.”

- Nem vitás, Önnek a tatamin a helye, hiszen a nemzetközi élmezőny tagjai között mondhatni, bérelt helye van. Igaz ez még akkor is, ha hozzátesszük, hogy Pekingben meg kellett elégednie a 7. hellyel.

„Azóta sokat fejlődtem édesapán irányításával, miként rutin dolgában is jóval jobban állok. Évente 6-7 versenyen indulok, ahol mindig csúcsformában kell lennem. Ezt nehezíti, hogy - talán természetesnek mondhatom? - rendszeresen fogyasztanom is kell.”

- Miért jó, hogy az édesapja az edzője is egy személyben? S volt-e ebből a kettős szereposztásból kifolyólag extra feszültség kettejük között?

„A bizalom és a folyamatos kommunikáció nagyon fontos egy versenyző életében, s ezen a téren mi igen jól állunk” - hangsúlyozta Éva. „Édesapám jobban ismer engem, mintha egy civil ember lenne a mesterem. Így ő hamarabb észre is veszi, ha valami nem úgy megy, ahogy kellene. Számomra nagyon fontos, hogy mindig megkérdezi: hol, mikor, melyik versenyen szeretnék indulni. Amikor viszont már pontosítottuk az éves programot, attól csak egészen kivételes esetben szoktunk eltérni.”

- És a londoni esélyek elemzésével miként állnak?

„A huszonnégyes mezőnyben két rivális érdemel megkülönböztetett figyelmet. A román Alina Dumitru már nyolcszoros Európa-bajnok és Pekingben is első tudott lenni. Mellette a jóval fiatalabb, Dumitrunál ma már többet tudó japán Fukumi Tonoka is mindenképpen elől fog csatázni. Számomra egyértelmű hátrányt jelenthet, hogy az olimpián nem lesz magyar a bírók között.”

- Milyen állomást jelenthet London a pályafutásában?

„Remélem, sikeres lesz, de egy biztos: mindenképpen tovább versenyzek legalább a következő olimpiáig. Tehát a visszavonulás meg sem fordul a fejemben.”

- Azért, mert hosszú és remélhetőleg továbbra is sikeres pályafutása lehet, közben csak gondol a civil életre?”

„Természetesen készülök arra az időszakra is, ezért tanulok a Zsigmond Király Főiskola nemzetközi kapcsolatok szakán, ahol már közel vagyok a diploma megszerzéséhez. Amit viszont hosszú távra is kijelenthetek: a labdarúgás egészen biztosan érdekelni fog. Világszinten a braziloknak, Európában pedig a portugáloknak és a cseheknek drukkolok.

(Forrás és fotó: JochaPress