Makra Noémi vitte a prímet szombaton Bakuban
Magyar szempontból viszonylag csendesen telt a szombati versenynap a bakui Európa Játékokon, azt ugyanakkor sajnálhatjuk, hogy Makra Noémi nem állhatott dobogóra.
A tornász a harmadik helyen jutott döntőbe, és bízott benne, hogy formáját át tudja menteni szombatra, ám a kvalifikációhoz képest jóval többet hibázott, ami végül a negyedik helyhez volt elegendő.
A női válogatott szövetségi kapitánya, Draskóczy Imre a mob.hu-nak ekképp értékelt: „Noéminek lehetősége lett volna a harmadik helyet elcsípnie. Azt gondolom, több gyakorlás és munka kell ahhoz, hogy ezeken a versenyeken ez összejöjjön, és még több versenyrutinra van szükség, ami egyértelműen látszott, hogy Noéminél hiányzik.”
Ökölvívásban felemás napot zártunk: Varga Miklós 2:0-s győzelmével a negyeddöntőbe jutott az orosz Bogomazov ellen, ám Csóka Nándor (az örmény Abgarjan ellen 1:2) és Bacskai Balázs (Cissokho, 0:3) számára a nyolcaddöntő jelentette a végállomást.
A női sportlövők közül a Rióba már korábban kvótát szerzett Tobai-Sike Renáta a 13. (576 kör), Csonka Zsófia pedig a 23. helyen (567 kör) zárt a sportpisztolyosok 25 méteres selejtezőjében, és egyikőjük sem került döntőbe.
Lány vízilabdázóink az 5. helyért mérkőztek, és hatalmas csatában 10-9-re győztek. A hollandok sokáig vezettek, ám miután 8-7-re fordítottunk, a gyeplőt már nem engedtük ki a kezünkből – olyannyira, hogy még kettős emberhátrányból is sikerült betalálnunk.
Délelőtt műugrásban is érdekeltek voltunk. A 16 éves Ligárt Ábel 350,80-as pontszáma a 30. helyezést eredményezte a férfiak 3 méteres selejtezőjében, így búcsúzni kényszerült.
A női kerékpározók országúti mezőnyversenyében Király Mónika képviselte a magyar színeket 55-ös rajtszámmal, és ért célba 26.-ként.
Magyarország a szombati versenyeket még az éremtáblázat harmadik helyén kezdte meg, a nap végére azonban a németek és a fehéroroszok is megelőztek minket.
Az élet természetesen vasárnap sem áll meg Bakuban. Külön érdemes lesz odafigyelni aerobikosainkra, akiknek (érem)esélyeit Hegyi Dóra boncolgatta a mob.hu-n.
(MOB)
Keresés