Nagy György a Nemzetközi Curling Szövetség Technikai Bizottságának tagja lett
Egy fontos sportdiplomáciai fejleményről értesítette a magyar szövetséget a napokban a Curling Világszövetség (WCF), amely szerint a következő két évben a szervezet Technikai Bizottságának tagja lett Nagy György, MOB-tag, aki egyben az Európai Sportlövő Szövetség elnökségének a tagja, a Magyar Sportlövők Szövetség elnöke.
A technikai bizottság legfontosabb feladata, hogy olyan ajánlásokat tegyen a WCF döntéshozó szerve, a Board felé, amelyek elősegítik, hogy a nagy nemzetközi curling-versenyeken a lehető legjobb feltételek mellett rendezzék meg a küzdelmeket. Nagy György megbízatása 2021-ig tart.
„A Magyar Curling Szövetség jelölt erre a feladatra, amit nagy örömmel fogadtam el, hiszen rengeteg nemzetközi versenyen játszottam már korábban. Mindenképpen segíteni szeretném a curlingsportot, így nem volt kérdés, hogy azonnal elfogadtam a felkérést. Legfontosabb feladatunk az, hogy a WCF döntéshozó testületében képviseljük a versenyzőket, az ő érdekeiket és olyan javaslatokat fogalmazzunk meg, amelyek segítik a versenyek jobb lebonyolítását, megrendezését. Több mint 170 mérkőzést játszottam már nagy világversenyen, így bőven van tapasztalatom, amelyre alapozva biztosan tudom segíteni a sportág fejlődését” – fogalmazott Nagy György, akit a WCF főtitkára személyesen értesített a bizottsági tagságról.
(MOB-Magyar Curling Szövetség)
Keresés