Olimpia szintű eseményre készülnek az Európai Játékok szervezői
Erről is kaptak tájékoztatást a jövő nyári, I. Európai Játékok programjában érintett sportágak hazai szövetségeinek képviselői a MOB-ban tartott konzultáción csütörtök délután. Mint Fábián László sportigazgató elmondta, várhatóan 16-18 sportág, összesen 150, akár 210 versenyzője utazhat 2015 júniusában az azeri fővárosba.
A multisport-esemény a riói olimpia szempontjából is fontos, hiszen kilenc sportágban lehet kvalifikációt szerezni a 2016-os ötkarikás játékokra. A sportolók nevezése a Magyar Olimpiai Bizottságon keresztül történik, a részvétel költségeit is a MOB finanszírozza.
A sportigazgató elmondta, mivel a játékokra első alkalommal kerül sor, ezért sportszakmai szempontból még nem lehet előre elhelyezni a sportesemények palettáján. "Az Európai Olimpiai Bizottság négy évente tervezi megrendezni az eseményt, mellyel komoly presztízst szeretne kivívni" - fogalmazott Fábián László, majd a tiszta, doppingmentes felkészülésre és versenyzésre is felhívta a figyelmet. A sportvezető azt is elmondta, az Európai Játékok nem szerepel a kormány jutalmazási listáján, így az érmeseknek nem jár majd állami pénzjutalom.
A konzultáción jelenlévő Siklós Erik néhány nappal ezelőtt érkezett haza az azeri városból, ahol kommunikációs egyeztetéseket tartottak az érintett európai országok képviselői számára. A MOB marketing és kommunikációs igazgatója beszámolt arról, hogy az építkezések igen előrehaladott állapotban vannak. "A fő stadiont és az uszodakomlpexumot még építik, napi huszonnégy órában özezer ember dogozik rajtuk. Főleg ausztrál és angol szakemberek irányítják a munkálatokat. Egészen biztos, hogy olimpia szintű, pazar rendezvény lesz az Európa Játékok. Erre garancia, hogy a londoni olimpia főszervezői dolgoznak Bakuban is" - fogalmazott az igazgató, majd hozzátette, Magyarországon a DigiSport Televízió fogja közvetíteni a játékokat, de azon dolgoznak, hogy a MOB gyémánt fokozatú támogatója, az MTVA is tájékoztathassa a nézőket az azeri eseményekről.
Az ülésen dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping-csoport ügyvezetője hangsúlyozta, dícséretes, hogy a MOB az Európai Játékok tekintetében is támogatja a zéró tolerancia elvét.
A név szerinti nevezés határideje 2015. május 1. A sportolói falu június 8-án nyitja meg kapuit, a megnyitót 12-én, a záróünnepséget 28-án rendezik.
Az utaztatást a MOB arany fokozatú támogatója, a TENSI szervezi, az öltöztetésben a platinatámogató adidas lesz a partner.
(MOB/Vasvári Ferenc)
Keresés