„Példaképek nélkül aligha lehetne utánpótlássport”
A Sport1 Televízió adásában kedden ismét jelentkezik a MOB utánpótlás-magazinja, A sport mindenkié. A műsor többek közt a Magyar Olaimpiai Bajnokok Klubjának összejöveteléről is beszámol; az eseményen iktatták be Csipes Tamarát, Hosszú Katinkát és Szász Emesét, akik méltán lehetnek a magyar fiatalok példaképei. Példaképek nélkül pedig nem lehetne utánpótlássport, aligha lehetne tömegbázist építeni. A műsorban megszólal többek közt Jászapáti Petra ifjúsági olimpiai ezüstérmes rövidpályás gyorskorcsolyázó, Szabó Bence olimpiai bajnok vívó, az ORV-győztes női utánpótlás kézilabda-válogatott tagjai, valamint egy budaörsi futóverseny több résztvevője is.
A műsor készítői bemutatják a bajnokok klubját, mely jelenleg 157 olimpiai győztest számlál. Szász Emeséről kiderül, hogy az aktív sport mellett a mozgás népszerűsítésének egyik követe, aki a legutóbbi Budapesti Nagy Sportágválasztón is ott volt, hogy minél több gyereknek mondja el, miért érdemes felállni a számítógép mellől, és a mozgást választani, még akkor is, ha nem kerülhet be mindenki a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjába. „Persze aki meg sem próbálja, biztosan nem juthat be az illusztris társaságba!”
Az elmúlt évek egyik hazai „tini” sikersportága a rövidpályás gyorskorcsolya. Ezt jelzi az is, hogy a tavalyi téli ifjúsági olimpián Jászapáti Petra ezüstérmes lett. A korisok már javában készülnek a szezonra, a stáb meglátogatta a fiatalokat. Az összeállításban természetesen Petra is megszólal, aki terveit ismerteti. Darázs István ágazati igazgató köszönetet mond a MOB-nak, és arról beszél, mit jelent a sportágnak, hogy a 16 kiemelt sportág között szerepelhet a korcsolyasport. Az összeállításból kiderül, rövidpályás gyorskorcsolyában ma már nem álom a felnőtt olimpiai érem, a jövő sikereinek záloga pedig az utánpótlás-nevelés.
A műsor egy másik példaképet is bemutat, Szabó Bencét, a MOB kétszeres olimpiai bajnok vívó főtitkárát, akit a közelmúltban választottak be a Nemzetközi Vívó Szövetség halhatatlanjai közé, a hírességek csarnokába. Szabó Bence sikerei közt arra is visszaemlékezik, hogy kétszer nyert összetett világkupát, ami szakmailag sokat jelent, illetve két Mesterek tornáját, a két ötkarikás győzelme mellett ezekre is nagyon büszke. „Vannak vb- és Eb-címeim, de az előbbiekről kevesebbet beszélünk” - mondta a sportvezető, aki a versenyzői karrierjét követő szakmai útját is felvázolja.
Komoly sikert ért el a női magyar utánpótlás kézilabda-válogatott Prágában, ahol a lányok veretlenül megnyerték az Olimpiai Reménységek Versenyét. A válogatott gerincét ezúttal is a Nemzeti Kézilabda Akadémia és a Győr adta. A csapat már a jövő évi győri EYOF-ra készül... „Elvárás, hogy megnyerjük az EYOF-ot, ez a csapat képes is rá. Örülünk, hogy itthon rendezik, jó hangulat lesz, és jó lesz hazai közönség előtt játszani” - mondják a játékosok.
A műsorban Borkai Zsolt, a MOB elnöke a riói magyar szereplésről is beszél. Azt is megtudják a nézők, hogy dr. Kamuti Jenőt újabb négy évre ismét megválasztották a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnökének. A műsor készítői a hírekben bemutatják a 2024-es budapesti olimpia tervezett helyszíneinek látványterveit is.
Az Életerő-rovat a budaörsi, 25. alkalommal megrendezett „Futazörs” futóversenyről számol be. Az eseményen kicsik-nagyok-szeniorok együtt futnak. A rendezvény egyik célja a budaörsi atlétautánpótlás válogatása. Budaörsről három triatlonista utazhatott a riói olimpiára...
A sport mindenkié október 18-án 14.15-től látható a Sport1 TV adásában.
Ismétlések:
Sport1: 10.21. (5:30), 10.22. (10:00);
SportM: 10.24. (11:30), 10.25. (20:30), 10.27. (00:30), 10.28. (03:30), 10.30. (01:30), 10.30. (9:30), 10.31. (16:30), 10.02. (00:30).
(MOB, fotó: Róth Tamás)
Keresés