Primo Nebiolo-díjat kapott dr. Kamuti Jenő a FISU-tól
Újonnan alapított díjjal tüntette ki dr. Kamuti Jenőt a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU). A nemzet sportolójának is megválasztott vívó az elsők között vehette át a FISU 70. évfordulójára létrehozott Primo Nebiolo Medal névre keresztelt díjat, amellyel az Universiadék 60 éves történelme előtt is tisztelegnek.
A kitüntetést a FISU Végrehajtó Bizottsága hozta létre, így elismerve azon kiváló személyeket és szervezeteket, akik vagy amelyek sokat tettek az egyetemi sportért. A tőr egyéniben kétszeres olimpiai ezüstérmes sportoló - a Nemzetközi és a Magyar Fair Play Bizottság elnöke, akit agja a MOB elnökségének és a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének is - november 15-én vette át a Primo Neibolo Medal-díjat a FISU 36. közgyűlésének első napján tartott díjátadó ünnepségen.
„Nagy megtiszteltetés számomra a díj, annál is inkább, mert szép emlékeket idéz fel bennem, hiszen az első Universiadé tőrversenyében aranyérmes lettem” - mondta az olimpia.hu-nak dr. Kamuti Jenő.
A Prima Primissima-díjra jelölt magyar sportvezető - aki korábban a MOB főtitkári feladatait is ellátta - tőrvívásban ötszörös Universiadé-győztes (egyéni: 1959, 1961, 1963, 1965; csapat: 1961) és kétszeres ezüstérmes (csapat: 1959, 1963); párbajtőrvívásban pedig egyszer volt második helyezett (csapat: 1963).
Az Olimpiai Érdemrenddel is kitüntetett Primo Nebiolo nagy tekintélyű olasz sportdiplomata volt, aki 1969 és '89 között az Olasz Atlétikai Szövetséget vezette, 1981-ben pedig a sportág nemzetközi szervezetének első embere lett. 1999-ben - néhány hónappal azután, hogy újabb négy évre megválasztották -, 76 évesen hunyt el. Sportdiplomataként jelentős szerepe van abban, hogy szülővárosa, Torinó 2006-ban téli olimpiának lehetett a házigazdája. Őt választották 1961-ben az Universiadét rendező FISU elnökének; 1992-ben tagja lett a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak is. A sportvezetőt magyar vonatkozásként 1989-ben Csillagrenddel, 1992-ben a Testnevelési Egyetem „Doctor Honoris Causa” címmel tüntette ki; 1997-ben pedig Magyarország tiszteletbeli torinói főkonzulja lett.
A FISU 36. közgyűlésének is Torinó ad otthont. Az egyetemisták nemzetközi seregszemléjét 1959-ben keresztelték Universiadéra, az akkori multisport-eseménynek szintén Torinó volt a házigazdája, amikor Kamuti Jenő megnyerte az egyéni tőrversenyt.
(MOB)
Keresés