Ezt brahiból nem lehet csinálni, 140-nel lejönni a pályán – interjú Pulai Imrével
A Magyar Szánkó Szövetség főtitkáraként a Magyar Olimpiai Bizottság székházában járt Pulai Imre.
A szánkóra áttérő olimpiai bajnok kenus a szocsi téli olimpiára készül, épp a szezon végén jár, de már a kvalifikációs menetrendre is kész terve van. A kenus-szánkóssal a MOB sajtóirodája készített interjút.
„Sumák” – mert, hogy ez a beceneve – beszélt felkészülésről, bukásokról, pontszerzésről, a szocsi esélyekről és természetesen a kenuzásról.
„Nem azért csinálom, mert nem szeretnék kijutni, nem azért törtem össze magam két évvel ezelőtt, mert nem szeretek szánkózni. Pozitív vagyok, vannak céljaim, szeretnék az olimpiára kijutni. Ezt brahiból nem lehet csinálni, 140-nel lejönni a pályán. A sérülések benne vannak, ezt tényleg szeretni kell. Idén voltam már Szocsiban, az olimpiai pályán; novemberben volt már két edzőtáborom, voltam világkupán, szereztem két pontot” – mondta elszántan bevezetőjében.
Pulai Imre már a vancouveri téli olimpián szeretett volna elindulni. Az akkori kvalifikációs feltételeket teljesítette, de végül egy másik nemzet sportolójának adták az indulás jogát.
A 2012-13-as idényben többször is bizonyította, hogy ott a helye a legjobbak között. Három világkupa-futamon indult, s kettőt sikerrel be is fejezett; az egyiket éppen Szocsiban rendezték.
A 2012-13-as egyes ranglistát az 52. helyen zárta (minden nemzetből maximum három versenyzőt figyelembe véve).
Imre elégedett a mostanság véget érő szezonnal, hamarosan átül a kenuba, mastersben fog versenyezni. Mint mondja, fizikálisan és mentálisan is a világ elitjéhez tartozik, de amíg az élmezőnynek 300 csúszása van, addig neki 30. A jobb eredmény eléréséhez ehhez az arányon kell változtatni.
A szocsi téli olimpiai kvalifikáció tavaly november elsején kezdődött, és idén december 31-ig tart.
Ekkor dől el: lesz-e személyében magyar versenyző a szocsi téli olimpia szánkós mezőnyében. Az olimpiai bajnok kenus igen elszánt, ismét megpróbálja kiharcolni a részvételt.
A szocsi olimpián férfi- és női egyes, kettes és csapatversenyben hirdetnek bajnokot. A csapatverseny (férfi és női egyes, kettes) most szerepel majd először az olimpiai műsorán. Magyarország színeiben egyetlen sportolónak van esélye a részvételre Pulai személyében. Minimum 5 ponttal kell rendelkezni, hogy egyáltalán remény legyen az olimpiai indulásra. Az egyes szánkóban 38-an indulhatnak az olimpián, s egy nemzet maximum 3 sportolót nevezhet ebben a versenyszámban.
Keresés